Izraeli miniszterelnök: Izrael elfogadta a tűzszünetet Iránnal

Trump Netanjahu

Izrael elfogadta a tűzszünetet Iránnal, mert elérte minden hadműveleti célkitűzését – jelentette be kedden reggel Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

„A hadműveleti célok elérésének fényében és teljes összhangban (Donald) Trump (amerikai) elnökkel, Izrael elfogadta az elnök javaslatát egy kétoldalú tűzszünetre” – közölte a miniszterelnök.

„Izrael eltávolította létének azonnali fenyegetését mind az atom-, mind a ballisztikusrakéta-támadások terén” – jelentette ki a kormányfő.

Hozzátette: „a tűzszünet minden megsértésére Izrael erőteljesen válaszolni fog”.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter az X közösségi médiában korán reggel azt írta, hogy Irán „egészen az utolsó pillanatig, reggel 4 óráig harcolt.”

Reggel 5-kor az izraeli hadsereg bejelentette, hogy iráni rakéták indítását észlelték Izrael felé, és országszerte légiriadók kezdődtek. Még a tűzszünet hivatalos kezdete, reggel hét után is indítottak Iránból rakétákat, és Izrael északi részein légiriadót rendeltek el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?