Dani Danon izraeli ENSZ-nagykövet szégyenteljesnek nevezte a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság (ICJ), az ENSZ legfőbb jogi testületének a világszervezet palesztinokat segélyező ügynökségével (UNWRA) kapcsolatos tanácsadói véleményét.
Izraeli ENSZ-nagykövet: Szégyenteljes a Nemzetközi Bíróság tanácsadói véleménye
„Azt vetik Izrael szemére, hogy nem működik együtt az ENSZ szerveivel. Önmagukat kellene hibáztatniuk. Ezek a szervek terroristák tenyészhelyei. Vegyük például az UNRWA-t. Egy szervezet, amely évekig támogatta a Hamászt” – írta Danon a palesztin iszlamista szervezetre utalva.
Izrael külügyminisztériuma szintén az X-en tett bejegyzésében határozottan elutasította a bíróság megállapításait, hangsúlyozva, hogy a zsidó állam „teljességgel betartja nemzetközi jogi kötelezettségeit”. Rávilágított egyben arra, hogy az ENSZ-nek még teljes körűen meg kell vizsgálnia a Hamász és az UNRWA kapcsolatát, Izrael pedig nem hajlandó együttműködni „egy szervezettel, amely terrorista tevékenységekkel van megfertőzve”.
Paul Reichler, a palesztin felet képviselő egyik jogász ugyanakkor úgy értékelte a tanácsadói véleményt, hogy Izrael nem teljesíti nemzetközi jogi kötelezettségeit.
„Egyrészt a bíróság megállapította, hogy az éheztetés, mint hadviselési mód illegális, másrészt a bíróság úgy találta, hogy Izrael szándékosan megakadályozta, hogy élelmiszer eljusson Gáza civil lakosságához” – mondta Reichler.
Az ICJ szerdán ismertetett tanácsadói véleményében arra jutott, Izrael köteles gondoskodni arról, hogy a gázai civil lakosság alapvető szükségleteit kielégítsék. A testület hozzátette azt is, hogy Izraelnek támogatnia kell az UNWRA által nyújtott segélyezési erőfeszítéseket a Gázai övezetben.
Izrael tavaly megtiltotta az UNRWA működését Gázában, arra hivatkozva, hogy több munkatársa a Hamásznak, illetve ahhoz kapcsolódó csoportoknak dolgozik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.