Izrael újabb csapást mért Iszfahán nukleáris létesítményére

iszfahan

Az izraeli hadsereg szombaton megerősítette, hogy az éjjel támadást hajtott végre a közép-iráni Iszfahán városának nukleáris létesítménye ellen, amely az ország nukleáris programjának egyik központjaként működik. A légicsapások során sugárzó anyag nem került a környezetbe, halálos áldozatokról nem érkeztek jelentések.

Az izraeli hadsereg közlése szerint az Iszfahánt célzó éjszakai légicsapások célpontjai az urándúsító centrifugák gyártására szolgáló létesítmények voltak. A Teherántól 350 kilométerre délre fekvő város nukleáris létesítményei már a konfliktus első napján is célkeresztbe kerültek, a hadsereg szerint a mostani támadások célja a további károkozás volt.

Az iráni állami rádió egy biztonsági illetékesre hivatkozva közölte, hogy a csapások következtében nem szabadultak fel veszélyes anyagok.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) is megerősítette, hogy az eltalált centrifugagyártó műhelyben nem tároltak nukleáris anyagot, így a csapás során nem került sugárzó anyag a környezetbe. A támadásban négy épületben keletkeztek károk, köztük egy vegyilaboratóriumban, egy uránércfeldolgozó-üzemben, egy reaktorüzemanyag-gyárban, valamint egy építés alatt álló uránfém-előállító üzemben.

Helyi lapok szombat délután robbanásokról számoltak be Irán délnyugati részén is. A Shargh napilap szerint a detonációk az iraki határhoz közeli Ahváz városában történtek, Huzesztán tartományban, amelyet az ország legfontosabb olajtermelő régiójaként tartanak számon. Robbanásokról érkeztek hírek Mahshahr kikötővárosából is, nem sokkal azután, hogy az izraeli hadsereg közölte: katonai célpontokat támadott Irán délnyugati térségében.

Korábban az izraeli hadsereg arról is beszámolt, hogy elfogott egy Iránból kilőtt rakétát; a jelentések szerint nem történt becsapódás, károkról nem érkezett hír.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?