Izrael további támadásokat hajt végre Iránban

iran

Az izraeli légierő továbbra is támadja Irán rakéta- és drónindító létesítményeit – közölte pénteken az izraeli hadsereg.

Péntek este robbanások hallatszottak Irán fővárosában, Teheránban és a környező területeken – számolt be az iráni állami média több mint 12 órával azután, hogy Izrael nagyszabású támadást indított az ország ellen. Iszfahán városából is robbanásokról érkeztek jelentések.

Az iráni légvédelmi rendszereket péntek este működésbe hozták Teherán központi részén, ahol Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetőjének rezidenciája és az elnöki hivatal is található – tették hozzá.

A Press TV iráni televízió arról számolt be, hogy működésbe lépett az iráni légvédelem és izraeli rakétákat semmisített meg Teherántól délre. A helyi sajtó szerint Teheránban és környékén több robbanást lehetett hallani. A Fársz iráni hírügynökség két nagy robbanásról adott hírt a fordói hasadóanyagdúsító létesítmény környékéről.

„Robbanásokról érkeztek jelentések érkeztek Teherán tartomány nyugati részéből” – írta az IRNA állami hírügynökség, külön megemlítve Sahriár és Malard városát, valamint Teherán városán belül a Csitgar negyedet. A Mehr félhivatalos iráni hírügynökség robbanásról számolt be Pakdast városában is, amely Teherántól délkeletre található.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?