Iszlám Állam ihlette terrortámadás kitervelése miatt eljárás indult két férfi ellen Michiganben

késelés

Terrorcselekmény kitervelése miatt eljárás indult Michigan államban két férfi ellen, akik a hatóságok szerint nagy tűzerejű fegyverek beszerzése után fegyveres támadásra készültek Detroit külvárosában, és melegbárokat szemeltek ki lehetséges célpontokként – közölte hétfőn az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).

A vádemelési javaslat szerint Momed Alit és Majed Mahmoudot az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet szélsőséges ideológiája inspirálta a támadás elkövetésére. Az illetékes szövetségi bíróságon bemutatott, 72 oldalas iratban egy kiskorút is megemlítenek, aki a gyanú szerint aktívan részt vett a merénylet megtervezésében.

A fiatal férfiakat az FBI ügynökei hetekig megfigyelés alatt tartották, és titkosított online csevegéseikhez is hozzáfértek. A fiatalok beszélgetéseikben többször említették a „pumpkin” (úritök) szót, ami a nyomozók szerint egy, Halloween idejére tervezett támadás kódneve lehetett.

A hatóságok szerint Ali és Mahmoud fegyverek beszerzésével és birtoklásával vádolhatók terrorcselekmény előkészítése céljával. A közlés szerint Mahmoud nemrég több mint 1600 darab, AR–15 típusú félautomata gépfegyverhez használható lőszert vásárolt, és társával rendszeresen gyakorolt lőtereken.

A két férfit pénteken vették őrizetbe, és hétfő délután álltak először bíróság elé.

Pam Bondi amerikai igazságügyi miniszter az X közösségi oldalon kijelentette: „Amerikai hőseink megakadályoztak egy terrortámadást.”

Mahmoud védőügyvédje nem kívánt nyilatkozni, Ali ügyvédje pedig kijelentette, hogy a vádak „hisztérián és félelemkeltésen” alapulnak.

Ez már a második olyan ügy Detroitban és környékén az idén, amelyet az Iszlám Állam ihletett. Májusban az FBI őrizetbe vett egy férfit, aki hónapokon át tervezett egy amerikai katonai bázis elleni támadást a közeli Warrenben. Az illető, Ammar Said, tagadta bűnösségét, és továbbra is előzetes letartóztatásban van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?