Iráni külügyminiszter: Izrael nem veheti el az iráni néptől a jogot az atomenergia békés célú felhasználásához

Abbász Aragcsi

Izrael sosem fogja tudni megfosztani az iráni népet a nukleáris energia békés célokra történő felhasználásától – jelentette ki szombaton az iráni külügyminiszter.

Abbász Aragcsi katari kollégájával, Muhammad bin Abdul Rahman Ál Szánival folytatott telefonos egyeztetésén – amelyet a Fársz iráni hírügynökség ismertetett – ismét bírálta a zsidó államot, hangsúlyozva, hogy Izrael a szomszédos államok ellen intézett támadásaival és a gázai háborújával egyre inkább kirekeszti magát a nemzetközi közösségből.

Kiemelte, hogy Irán fenntartja magának a jogot, hogy lépéseket tegyen szuverenitása, biztonsága és az iráni nép védelmében, és „határozott választ fog adni”.

A hírügynökség egyúttal magas rangú iráni katonai forrásokra hivatkozva azt is közölte, hogy Teherán folytatni fogja támadásait Izrael ellen, hozzátéve, hogy a régióban lévő amerikai bázisok is Irán célpontjaivá válhatnak.

Mindeközben az IRIB iráni állami rádió azt közölte, hogy a síita állam elleni izraeli légicsapásoknak a hadsereg másik két magas rangú parancsnoka esett áldozatául. Golamreza Mehrabi a katonai hírszerzés, Mehdi Rabbani a fegyveres erők műveleti osztályának volt a helyettes vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?