Iránban kivégeztek egy férfit a 2022-es kormányellenes tiltakozásokkal összefüggésben

irán k

Iránban szerdán felakasztottak egy férfit, akit azzal vádoltak, hogy erőszakos cselekményeket követett el a 2022-ben a fejkendőviselés miatt kirobbant, majd kormányellenes megmozdulásokká szélesedett tüntetéssorozaton.

Az igazságügyi tárcához közelálló Mízán félhivatalos hírügynökség azt jelentette, hogy Abbász Korkurit tiltott fegyverhasználattal és fegyveres lázadócsoport megalakításával vádolták.

A férfit a dél-iráni Íze városában kirobbant tiltakozásokban való feltételezett részvétele miatt tartóztatták le. A városban 2022-ben a tüntetők összecsaptak a biztonsági erőkkel, az incidensben pedig legkevesebb heten meghaltak, köztük egy tízéves kisfiú, akinek halála országos felháborodást keltett. A hatóságok a tüntetőket vádolták a gyerek halálával, emberi jogi szervezetek szerint viszont Kijan Pírfalakot a biztonsági erők lőtték le.

Iránban három éve robbantak ki az egész országra kiterjedő tiltakozások egy fiatal nő, Mahsza Amini halála miatt, akit 2022-ben az erkölcsrendészet vett őrizetbe az öltözködési szabályok megsértésére hivatkozva, a nő pedig a hatósági őrizetben rövid időn belül meghalt, feltehetően súlyos bántalmazás következtében.

Azóta legkevesebb 11 embert végeztek ki a tüntetéssorozattal összefüggésben elkövetett bűncselekmények vádjával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?