Irán szerint már több mint négyszázan haltak meg az izraeli támadásokban

iran izrael

Az izraeli támadások június 13-i kezdete óta legalább 430 civil vesztette életét Iránban, és több mint 3500-an megsérültek – jelentette szombaton az iráni legfelsőbb biztonsági testülethez köthető Nour News hírügynökség az egészségügyi minisztérium adataira hivatkozva.

A tárca közleménye szerint az áldozatok mindannyian civilek, a sebesültek pedig különböző súlyosságú sérüléseket szenvedtek. A nyilatkozatot iráni lapok, köztük az Iran Front Page is, idézték, de a minisztérium nem közölt részleteket az érintettekről vagy a támadások pontos helyszíneiről.

Az egészségügyi minisztérium legutóbbi hivatalos közlése még 224 halottról és 1257 sérültről szólt. Ugyanakkor az Egyesült Államokban működő Human Rights Activists News Agency (HRANA) sajtóértesülésekre és saját forrásokra támaszkodva szombat reggel már 722 halálos áldozatról és 2546 sebesültről számolt be.

Péntek éjjel további két ember vesztette életét, amikor egy lakóépületet ért találat a közép-iráni Kom városában.

Az iráni hatóságok őrizetbe vettek 22 személyt, akiket Izraelnek való kémkedéssel gyanúsítanak – jelentette szombaton az ISNA félhivatalos hírügynökség. A gyanúsítottakat Kom tartományban fogta el a helyi rendőrség a hírszerzés közreműködésével. A hatóságok szerint az elfogottak kapcsolatban álltak „a cionista rezsim kémhálózatával”, megzavarták a köznyugalmat, és nyilvánosan támogatták Izraelt.

Az elmúlt napokban az iráni biztonsági szervek több tucat embert vettek őrizetbe az ország különböző térségeiben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?