Bécs. Irán sikeres kísérletet, urándúsítást folytatott – jelentette be tegnap Bécsben Kolam Reza Akazadeh iráni alelnök.
Irán mégis dúsít uránt
Bécs. Irán sikeres kísérletet, urándúsítást folytatott – jelentette be tegnap Bécsben Kolam Reza Akazadeh iráni alelnök. A politikus ezt alig három nappal azután közölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) székhelyén, hogy az atomsorompó-szerződés betartásán őrködő szervezet kormányzó tanácsa felszólította Teheránt: szüntessen be minden olyan tevékenységet, amely urándúsítással áll kapcsolatban. Akazadeh elmondta, sikeresen alakítottak át uránt gáz-halmazállapotú urán-hexafluoriddá. Megerősítette: Teherán 40 tonnányi uránt akar ilyen anyaggá átalakítani, amelyet atomerőművek fűtőelemeként, illetve nukleáris robbanóanyag előállításához is fel lehet használni. Ez utóbbi veszélye miatt kardoskodik az USA amellett, hogy Iránt citálják az ENSZ BT elé az atomsorompó-szerződésben foglaltak megsértésének a vádjával, mert titokban atomfegyverhez akar hozzájutni. Mohammed Hatami iráni elnök tegnap közölte: országa folytatni fogja békés célú atomenergia-programját, még ha ez a nemzetközi ellenőrzés és együttműködés megszakadásához is vezet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.