Egyetlen túlélője van az Air India AI171 járatának tragikus szerencsétlenségének – közölte az ahmedabádi rendőrség.
HIVATALOS: egyetlen túlélője van az Indiában lezuhant repülőgépnek, amelynek fedélzetén 242-en utaztak

Röviddel a felszállás után lezuhant az Air India légitársaság Ahmedábádból London Gatwick repülőterére tartó járata. A tragédia csütörtökön történt, néhány másodperccel a gép felemelkedése után. A Boeing 787-8 típusú repülőgépen összesen 242 ember tartózkodott, ebből 230 utas és 12 fő személyzet.
A hatóságok közlése szerint a fedélzeten lévő 242 személy közül 241-en életüket vesztették. Egyetlen túlélőről számoltak be: egy indiai származású brit állampolgárról, akit kórházban ápolnak.
A brit állampolgárságú Vishwashkumar Ramesh csodával határos módon élte túl a balesetet. A 38 éves férfi a repülőgép 11A ülésén utazott, közvetlenül a vészkijárat mögött, és a zuhanás közben kiugrott a gépből, így menekült meg.
Családja szerint Ramesh a baleset után maga hívta fel őket, hogy közölje: életben van, de még ő maga sem érti, hogyan menekült meg.
Fogalmam sincs, hogyan jutottam ki a repülőgépből
– idézte testvére, Nayankumar, aki a családi ház előtt adott nyilatkozatot. Hozzátette: a család teljesen megdöbbent, amikor meghallották a hírt.
Egy másik rokon, Jay elmondta, hogy Ramesh beszélt édesapjával is, és aggódva érdeklődött testvére, Ajay felől, aki szintén a fedélzeten tartózkodott, de hollétéről továbbra sincs információ. Jay azt is hozzátette: Ramesh arca megsérült, de képes volt saját lábán eljutni a mentőautóig.
A balesetet követően a rendőrség korábban 294 halálos áldozatot jelentett, azonban ezt a számot később pontosították. Vidhi Csaudhari, a helyi rendőrség egyik vezető tisztségviselője elmondta, hogy a téves adat oka részben az volt, hogy egyes testrészeket tévesen többször is számba vettek.
A hatóságok jelenleg is vizsgálják a katasztrófa körülményeit, hogy kiderítsék, mi vezethetett a súlyos balesethez. A tragédia pontos okát egyelőre nem közölték a nyilvánossággal.
A Tata Group, az Air India tulajdonosa bejelentette: a légitársaság kártérítést fizet az áldozatok hozzátartozóinak.
(bbc, airindia)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.