Június 28-án, szombaton 14 órakor a Városháza Parkból indul a Budapesti Büszkeség menet – jelentette be Karácsony Gergely budapesti főpolgármester a közösségi oldalán. Az idei Pride rendezvényt a fővárosi önkormányzat szervezi, így Karácsony szerint a kormány gyülekezési jogot korlátozó intézkedései nem vonatkoznak rá.
Hiába tiltaná a rendőrség, Karácsony Gergely bejelentette a szombati Pride helyszínét és időpontját

A főpolgármester hangsúlyozta: az idei esemény különös jelentőséggel bír, hiszen miközben a hatalom megpróbálja ellehetetleníteni a felvonulást, épp ez adhat új lendületet a közösségnek, ezért is várható, hogy a megszokottnál jóval többen vesznek majd részt.
Emellett hozzátette, hogy a rendezvény nemzetközi érdeklődést is kiváltott: több európai politikai vezető, köztük az Európai Bizottság egyik tagja, európai parlamenti képviselők, európai főpolgármesterek, valamint jelenlegi és korábbi miniszterek is részt vesznek a meneten.
Karácsony Gergely minden budapestit – és mindenkit, aki lélekben annak érzi magát – arra buzdít, hogy csatlakozzon a Pride-hoz:
Budapest nem enged a szabadságából, és nem enged a büszkeségéből.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a múlt héten jelezte, Karácsony érvelése ellenére a hatóság a gyülekezési jogról szóló törvény alapján bírálja el a rendezvényt. A főpolgármester azonban bejelentette, a Pride-ot így is megtartják.
A menet részletes programját a szervezők hamarosan nyilvánosságra hozzák.
Németh Krisztina
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.