Hétre emelkedett a koronavírusban elhunyt betegek száma Olaszországban

Majdnem megduplázódott a tüdőgyulladást okozó új koronavírusban elhunytak száma Kínában

Immár heten veszítették életüket, ebből hatan az északnyugat-olaszországi Lombardia tartományban a koronavírus okozta fertőzés nyomán, mindannyian idős, más betegségben is szenvedő emberek voltak – jelentette az Ansa olasz hírügynökség hétfőn. A végleges adatokat a katasztrófavédelem a következő órákban közli.

Az utolsó beteg, egy 80 esztendős férfi a nap folyamán a milánói Sacco kórházban halt meg. A vesztegzár alá helyezett Lodi térségéből származott.     

Kevesebb mint egy nap alatt majdnem kétszeresére emelkedett az olaszországi áldozatok száma. A legtöbb áldozatot Lombardiából jelentették, egy idős férfi Venetóban halt meg.    

A fertőzöttek száma meghaladja a 200-at, ebből több mint 170 személyt Lombardiában, több mint 30-at Venetóban tartanak számon. További betegeket Emilia Romagnában, Piemontban és a közép-olaszországi Lazióban regisztráltak. Utóbbiban két kínai turistáról van szó, akiket még február elején szállítottak kózrházba egy római szállodából, állapotuk javulóban van.

A betegek felét kórházban ápolják, mintegy harmincat intenzív osztályon.

A halottak és fertőzöttek száma folyamatosan változik: a hivatalos adatokat az olasz katasztrófavédelem jelenti be minden délben és este, de a tartományok ezzel egy időben közlik saját adataikat is, amelyek nincsenek mindig összhangban egymással.

Az olasz hatóságok továbbra is a fertőzés „okozóját” keresik: több, Olaszországba januárban és februárban visszatért kínait ellenőriztek már, de egyik sem bizonyult fertőzöttnek. Arra is választ keresnek, van-e kapcsolat a fertőzés két észak-olasz gócpontja, vagyis Veneto és Lombardia között.

Milánóban a metrójáratok majdnem üresen közlekednek, Torinó központja is leginkább szellemvárosra emlékeztet. A liguriai Genovában néhány pap a templomok helyett interneten misézik. Más észak-olaszországi városokban leállították a közös ebédet, vacsorát a szegénykonyhákon, ehelyett élelmiszercsomagokat osztanak. A Trenitalia olasz vasúttársaság bejelentette, hogy megtéríti a jegyárat annak, aki lemondja Észak-Olaszországba szóló utazását.

Március 31-ig felfüggesztették a sztrájkokat és tüntetéseket. A gócponttól távolabbi olaszországi városokban is üresek a mozik, edzőtermek, visszaesett a látogatók száma a firenzei Uffizi-képtárban is. Románia után Horvátország is bejelentette, hogy ellenőrzi az észak-olaszországi térségből érkező utasokat. A Mauritius-szigeteken nem engedték leszállni egy repülőről az észak-olaszországi turistákat, a francia Lyonban egy olasz turistabusz észak-olasz sofőrjét vitték kórházi ellenőrzésre.

Az olasz kormány egyeztetést tervez a szomszédos országokkal. Giuseppe Conte miniszterelnök úgy vélte, a schengeni mozgásszabadság  korlátozása nem jelent megoldást.  Az EU 230 millió euróval támogatja Olaszországot a helyzet kezelésére.

A kormány a fertőzéstől érintett térségekben felfüggesztette az adófizetési kötelezettséget.

A milánói tőzsde jelentős veszteséggel készül lezárni a napot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?