Hazaárulás miatt vádat emeltek egy ellenzéki újságíróval szemben Oroszországban

kara-murza

Hazaárulás miatt emeltek vádat Oroszországban Vlagyimir Kara-Murza Kreml-kritikus ellenzéki újságíró ellen az orosz vezetést bíráló külföldi közszereplései miatt – közölte csütörtökön védője, Vagyim Prohorov.

„Védencünket ellen hazaárulás miatt emeltek vádat három eset nyomán, amelyek során nyilvános rendezvényeken bírálta az orosz vezetést Lisszabonban, Helsinkiben és Washingtonban” – mondta az ügyvéd, hozzátéve, hogy Kara-Murza nem ismeri el bűnösségét.

Az orosz igazságszolgáltatási szervek korábbi közleménye szerint a nyomozók úgy vélik, hogy a publicista már „hosszabb ideje együttműködött egy NATO-tagországgal”.

A Kommerszant című gazdasági lap arról számolt be, hogy „Kara-Murza éveken át Oroszország biztonsága ellen irányuló segítséget nyújtott NATO-tagállamok szervezeteinek, és ezért havonta mintegy 30 ezer dolláros díjazásban részesült”.

Az orosz büntetőtörvénykönyv hazaárulásról szóló 275-ös cikkelye alapján húsz évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják az államtitoknak minősülő értesülések megosztását egy külföldi állammal, az ellenség oldalára való átállást, valamint az Oroszországi Föderáció biztonsága ellen irányuló, idegen országnak nyújtott pénzügyi, műszaki-technikai, konzultációs vagy egyéb segítség nyújtását.

A moszkvai Baszmannij kerület bírósága áprilisban rendelte el a külföldi ügynökök listáján szereplő aktivista őrizetbe vételét az orosz hadseregről terjesztett hamis információk miatt. Az SZK értékelése szerint Kara-Murza az arizonai képviselőházban 2022 márciusában tartott fellépése során „alaptalanul vádolta meg az orosz fegyveres erőket tiltott eszközök és módszerek alkalmazásával az ukrajnai hadművelet során”.

Júliusban egy másik büntetőeljárás is indult Kara-Murza ellen, amiért több éven át az Oroszországban nem kívánatosnak minősített Nyílt Oroszország nevű mozgalom koordinátora volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?