Háromnapos munkahetet vezetnek be egy autógyárban

autógyár
Berlin |

Beszállítói nehézségek miatt háromnapos munkahetet vezetnek be az egyik legrégebbi németországi autógyárban, a Ford kölni üzemében – írta csütörtökön a Bild című német lap.

A beszámoló szerint a Ford Fiesta modellt gyártó üzemben a következő öt héten mintegy ötezer alkalmazott csak keddtől csütörtökig dolgozik majd. Az átszervezésre azért van szükség, mert a koronavírus-világjárvány és az ukrajnai háború szétzilálta a beszállítói hálózatokat, így krónikus a félvezető-hiány, a háború kezdete óta pedig az ukrajnai gyártású kábelkötegek ellátása is akadozik.

A Ford 1931 óta működtet üzemet Kölnben, ahol 1998-ban az amerikai cég európai központját is kialakították. A Németország nyugati részén fekvő nagyvárosban nagyjából 15 ezer embert foglalkoztatnak, a gyártás mellett például a fejlesztés területén.

A Fiesták gyártása az utóbbi hónapokban többször szünetelt már az alkatrész-, és alapanyag-ellátási zavarok miatt, így áprilisban is alig készültek új autók.

Hosszabb távon végleg leállítják a hagyományos meghajtású kocsik gyártását, mert a Ford teljesen átáll az elektromos autókra. Az üzemet is átalakítják, erre 1,8 milliárd eurót (700 milliárd forint) fordítanak a következő években. A fejlesztés részeként felépítenek a többi között egy akkumulátor-gyártó üzemegységet.

Az első tisztán elektromos hajtású és tömeggyártásra szánt személyautó a tervek szerint 2023-tól készül Kölnben, és 2024-ben egy második elektromos modell is megjelenik majd a németországi üzem termékpalettáján.

Az elektromos személyautók tervezésére, gyártására és forgalmazása a cég Ford Model e néven létrehozott egy új üzletágat, amely a haszongépjárművekre szakosodott Ford Pro-val együtt 2024-től hét modellt kínál majd Európában. A társaság várakozása szerint 2026-ban már 600 ezernél is több elektromos hajtású gyártmányt értékesítenek az európai piacon, világszerte pedig több mint kétmilliót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?