Nem tudták megállítani a támadót.
Halálra késeltek egy buszon utazó idős férfit

A belga Antwerpen városában egy buszon történt késelés során életét vesztette egy idős férfi, két másik személy – köztük a sofőr – pedig súlyosan megsérült. A rendőrség őrizetbe vette a feltételezett elkövetőt, aki – mint utólag megállapították – véletlenszerűen választotta ki áldozatait.
A támadás hétfő délután történt a 36-os járaton. A helyi hírügynökségek szerint az elkövető közvetlen közelről szúrta meg az idős férfit, aki gyakorlatilag azonnal elvérzett.
A késes támadás következtében két másik ember is megsérült, őket a helyszínről gyorsmentővel kórházba szállították. Állapotukat stabilizálták, már nincsenek életveszélyben.
Az incidens pontos körülményeinek feltárása kapcsán vizsgálat indult, a gyanúsítottat kihallgatták és előzetes letartóztatásba helyezték.
(afp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.