Hágai legfelsőbb bíróság: a holland állam részben felelős a srebrenicai mészárlásért

srebrenicai mészárlás

Hollandia részben felelőssé tehető körülbelül háromszáz boszniai muszlim haláláért, akiket szerb katonák az 1995-ös srebrenicai mészárlás során meggyilkoltak, miután elhurcolták őket a holland ENSZ-békefenntartók bázisáról - mondta ki a hágai legfelsőbb bíróság pénteken.

A törvényszék megerősítette az ügyben eljáró bíróság korábbi ítéletét, miszerint a holland katonáknak nem lett volna szabad átadniuk a bázisukon menedéket kereső boszniai férfiakat a tömeggyilkosságot elkövető szerb erőknek, mivel tudatában lehettek a "súlyos kockázatnak", hogy meg fogják őket ölni.

"Megfosztották őket annak az esélyétől, hogy ne kerüljenek a boszniai szerb erők kezére" - emelték ki.

A bíróság szerint az elhurcoltaknak körülbelül 10 százalék esélyük lett volna a túlélésre, amennyiben a bázison maradhatnak, ezért az elszenvedett veszteségek 10 százalékában állapították meg Hollandia felelősségét. Ez azt jelenti, hogy a túlélők és a rokonok valószínűleg csak néhány ezer euró kártérítésre számíthatnak Hágától

A bírói fórum nem követte a főtanácsnok állásfoglalását, aki szerint a holland kormány által megfellebbezett, 2017-es verdikt "irracionális és fenntarthatatlan".

Később a holland kormány közleményt adott ki, amelyben elfogadta az ítéletet. "Az állam elismeri felelősségét a károkért a legfelsőbb bíróság által meghatározott mértékben" - írta a védelmi minisztérium.

Szakértők szerint a döntés nemzetközi jogi precedenst teremthet a békefenntartó műveletekben részt vevő államok felelőssége ügyében.

A Bosznia-Hercegovina keleti részén lévő Srebrenica a délszláv háború során az ENSZ védelme alatt állt, ezért a környék muszlim lakossága itt keresett menedéket. A boszniai szerb erők 1995 júliusában elfoglalták a várost, a csupán kézifegyverekkel felszerelt békefenntartók pedig gyakorlatilag semmi ellenállást nem tanúsítottak. Ezután a szerb erők pár nap alatt mintegy nyolcezer bosnyák férfit és fiút lemészároltak. A vérontást, amelyet a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősített, a második világháborút követő időszak legszörnyűbb európai tömeggyilkosságaként tartják számon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?