Gyilkos vírus terjed Európában, hárman már belehaltak a fertőzésbe

mento k

Három személy életét vesztette, miután elkapta a halálos kórt.

Súlyos szövődményekkel járó betegség ütötte fel a fejét Németországban, idén már három emberéletet követelt a fertőző agy- és gerincvelőgyulladást okozó Borna-vírus. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a kórokozó továbbterjedhet, és akár Közép-Európában is megjelenhet – tájékoztatott a Focus portál.

A legújabb áldozat egy 57 éves férfi, aki egy regensburgi kórházban hunyt el. A korábbi két halálesetet a felső-bajorországi egészségügyi hatóságok regisztrálták. Az illetékes szervek már vizsgálják, pontosan hol fertőződhettek meg a betegek, és azt is, hogy nem alakult-e ki új járványgóc az érintett területeken.

A Borna-vírus elsősorban az állatok fertőző betegsége, ami a lovakat és a juhokat támadja meg, de ritka esetben emberek is elkaphatják, és súlyos, gyakran halálos kimenetelű agyhártyagyulladást okoz. A kórokozót egy apró rágcsáló, az erdei cickány hordozza, ami Európa-szerte mindenütt megtalálható.

A lovaknál a betegség halálozási aránya közel 100 százalék, a juhoknál pedig a fertőzött egyedek körülbelül fele pusztul el. A hatóságok ezért arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy ne nyúljanak a cickányokhoz, és ne vegyék kézbe őket. Azt is javasolják, hogy távolítsák el az összes lehetséges táplálékforrást a szabadból, legyen szó granulátumokról vagy komposztról.

A szakértők szerint a vírus egzotikus tájakon élő mókusok szervezetében is felbukkanhat, amelyeket néha házi kedvencként tartanak. A kontinensünkön őshonos, közönséges mókusfajoknál még nem igazolták a fertőzést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?