Külföld

Független szakértők bevonásával vizsgálja ki az okostelefonjait ért cenzúravádakat a kínai Xiaomi

Független szakértők bevonásával vizsgálja ki a Xiaomi kínai technológiai óriáscég azokat a litván kiberbiztonsági hatóságok által felhozott vádakat, melyek szerint Európában értékesített okostelefonjainak egyes, beépített funkciói a cenzúrát szolgálják.
MTI

2021. szeptember 27. 14:12

Xiaomi
- TASR/AP-felvétel

A Xiaomi hétfőn a Global Times című kínai lapnak eljuttatott közleményében számolt be a vizsgálat tervéről, amellyel a készülékei adatvédelmi biztonságát, valamint üzleti tevékenységük megfelelőségi gyakorlatát kívánja alátámasztani.

A litván védelmi minisztérium múlt kedden a kínai gyártmányú mobiltelefonok vásárlásának kerülését, valamint a meglévő készülékek kidobását javasolta a litván Országos Kiberbiztonsági Központ új jelentése nyomán. A jelentés szerint a Xiaomi készülékek egyes alkalmazásai, a többi közt a beépített internetböngésző, felismerik és letilthatják az olyan keresőszavakat, mint "szabad Tibet", "Éljen Tajvan függetlensége!" vagy "demokráciamozgalom". Ezeket a funkciókat - tették hozzá - az Európai Unió területén forgalmazott készülékekben kikapcsolták ugyan, de távolról bármikor aktiválhatóak.

A Xiaomi hétfői közleménye szerint a szóban forgó, reklámok kezelésére használt szoftver "alkalmas arra, hogy megvédje a felhasználókat bizonyos, sértő tartalmaktól, mint például a pornográfia, az erőszak, a gyűlöletbeszéd, illetve a helyi felhasználók számára sértő utalások". Hozzáteszik: ez bevett gyakorlatnak számít világszerte az okostelefonokkal és internettel foglalkozó ágazatban. A Global Times internetes kiadásában megjelent cikk ezzel kapcsolatban egyebek mellett a - Kínában betiltott - Facebook és Google hasonló gyakorlatait hozta fel példaként.

A litván kiberbiztonsági hatóság emellett azt is megállapította, hogy a Xiaomi telefonjai egy szingapúri szerverre továbbítják a titkosított adatforgalmi adatokat. A kínai vállalat a hétfői közleményben erre reagálva aláhúzta: adatkezelési gyakorlatuk teljes mértékben megfelel az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletének. "A személyes adatok bármilyen jellegű felhasználása a végfelhasználó érvényes beleegyezésétől függ, és minden esetben megfelel a helyi, illetve regionális törvényeknek" - húzták alá.

A Canalys piackutató cég adatai szerint a Xiaomi 2021 második negyedévében vált először a világ második legnagyobb okostelefon-forgalmazójává, 17 százalékos világpiaci részesedéssel.

Peking és Vilnius viszonya feszültté vált azóta, hogy a litván vezetés júliusban engedélyezte Tajvannak egy saját néven működő képviseleti iroda létrehozását Litvániában. Kína erre reagálva felszólította Litvániát, hogy hívja vissza pekingi nagykövetét, jelezve, hogy Kína vilniusi nagykövetét is hazarendelik, az "egy Kína" elvének elismerése ugyanis Kína más országokkal kialakított kétoldalú kapcsolatainak politikai alapja.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Ipolyság0101

A magyar kormány titokban vásárolt szlovákiai ingatlanokat

VIDEÓ: Gyászos a járványtérkép, elszabadult energiaárak – Heti tallózó

VIDEÓ: Gyászos a járványtérkép, elszabadult energiaárak – Heti tallózó

Gyimesi György

Elnapolják a Csemadokról szóló törvényt?

megemlékezés

Az 1956-os forradalomra emlékeztek Dunaszerdahelyen

Eduard Heger

Heger: Szlovákia segíteni fog Litvániának a határvédelemben

Új Szó

Miről ír a szombati Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.