Hanoi. Az európai-ázsiai együttműködés hatékonyságának javítására egy kis létszámú, állandó jelleggel működő ASEM-titkárság felállítására tett javaslatot tegnap Hanoiban a magyar delegáció.
Franciaország új fórumot javasolt
Jacques Chirac francia elnök az ENSZ-beli szerkezeti változtatásokkal foglalkozott. Megerősítette: Párizs támogatja Japán, Németország, India, Brazília és „egy nagy afrikai ország” állandó BT-taggá válását, és úgy véli, hogy a majdani új állandó BT-tagoknak teljes jogúaknak kell lenniük, vagyis vétójoggal is fel kell ruházni őket. Chirac javasolta egy globalizációval foglalkozó fórum létrehozását is. Szerinte egy ilyen fórum növelné a multilaterális rendszer szilárdságát. Beszélt arról is, hogy álláspontja szerint ki kell fejleszteni a globalizáció társadalmi etikáját. Hangsúlyozta: mivel a terrorizmus, a környezet romlása és a társadalmi bizonytalanság a világ valamennyi országának gazdaságát sebezhetővé teszi, valódi politikai párbeszédet kell kezdeni társadalmi kérdésekről is.
Az ASEM-csúcs első napján, a hivatalos megnyitó utáni zárt ülésen is globális kérdések kerültek napirendre, köztük a terrorizmus elleni harc, a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása, valamint a multilateralizmus korszerűsítése. Az EU tagállamainak és az ázsiai oldal részes országainak vezetői munkavacsora keretében is áttekintettek számos regionális politikai és biztonsági kérdést. Kiemelt figyelmet kapott Mianmar (Burma) ügye. Az európai országok vezetői határozottan sürgették az ASEM-együttműködésbe most bekapcsolódó délkelet-ázsiai országot a demokratizálási folyamat felgyorsítására. Az EU 30 politikai fogoly szabadon bocsátását követelte a vietnami kormánytól. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.