Folyamatosan nő az egyszemélyes háztartások száma Csehországban

Prága k

Folyamatosan nő az egyszemélyes háztartások száma Csehországban: míg 20 évvel ezelőtt arányuk az összes háztartás egynegyede volt, 2025 elején már megközelítette az egyharmadot – derül ki a Statistika című szakkiadványból, amely a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) fóruma.

Az egyszemélyes háztartások mintegy felében 65 év felettiek élnek, döntően saját akaratuk ellenére, partnerük halálának következtében. Ebben a korosztályban kétharmadrészt nők élnek egyedül, a fiatalabb évjáratokban viszont a férfiak – mutattak rá a statisztikusok.

Ami a válásokat illeti, a csehországi tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyermekek döntően az anyjukkal maradnak, míg a férfiak egyedül élnek. További változás, hogy a mai fiatalok később alapítanak családot, mint elődeik, és hosszabb ideig élnek egyedül.

A statisztikák szerint 2005-ben az egyszemélyes háztartások az összes háztartás 23 százalékát tették ki, jelenleg ez az arány 32 százalék. A Csehországban leggyakoribb, kétszemélyes háztartások aránya évek óta stabilan 32–33 százalékon mozog. A háromszemélyes, tehát két felnőttből és egy gyerekből álló családok aránya ma 16 százalék, míg 2005-ben 20 százalékot tett ki. Hasonló módon, 19 százalékról 15,5 százalékra csökkent a négytagú háztartások, családok száma is. Az ötnél több taggal rendelkező háztartások aránya a húsz év alatt 5,3 százalékról 4,4 százalékra esett vissza. Egy átlagos cseh háztartásnak húsz éve 2,52 tagja volt, ma 2,3.

A cseh családok 14,7 százalékában egy gyermek van, 15,1 százalékban pedig kettő. Két évtizede ezek a mutatók magasabbak voltak. A három- és többgyermekes családok ma már ritkaságnak számítanak és a számuk egyre csökken – olvasható a Statistika elemzésében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?