Külföld

Fiala: az Európai Politikai Közösség első ülésére Európa számára kritikus pillanatban került sor

Az európai vezetők első tanácskozására az Európai Politikai Közösség (EPC) keretében a kontinens számára kritikus pillanatban került sor – jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök a tárgyalásokat követő csütörtök késő esti sajtótájékoztatón a Hradzsinban.
author
MTI

2022. október 7. 07:45

Fiala: az Európai Politikai Közösség első ülésére Európa számára kritikus pillanatban került sor
- TASR/AP-felvétel

„Oroszország Ukrajna elleni támadása ugyanis Európa stabilitását és biztonságát veszélyezteti” – szögezte le a cseh kormányfő.

Petr Fiala sikeresnek és hasznosnak minősítette a prágai találkozót. „Ez a platform lehetőséget adott a kötetlen véleménycserére fontos kérdésekben, ennek bizonyítéka 44 ország vezetőinek jelenléte és az, hogy megegyeztünk a folytatásban” – hangsúlyozta Petr Fiala.

Megismételte korábbi kijelentését, miszerint az EPC nem akar új európai szervezetté válni, s nem célja helyettesíteni a már létező együttműködési formákat.

„Közös célunk Európa biztonságának, stabilitásának és jólétének a megerősítése” – mondta Petr Fiala. Egyetértettünk abban - fejtette ki a cseh kormányfő - hogy a politikusoknak dolgozniuk kell a további kezdeményezések és elképzelések megvalósításán is.

A miniszterelnök-házigazda közölte, hogy az EPC következő ülésére Chisinauban, Moldova fővárosában kerül sor, majd Spanyolország és Nagy-Britannia lesz a házigazda. Fiala köszönetet mondott a francia államfőnek, hogy kezdeményezte az EPC létrehozását.

Emmanuel Macron francia elnök újságírók előtt hangsúlyozta: az általa kezdeményezett informális platform célja, hogy az Európai Uniónál szélesebb körben, rugalmasan nyújtson lehetőséget időszerű, többeket érdeklő politikai kérdések kötetlen megvitatásához. „Régi elképzelésről van szó, amely most megvalósult” – jegyezte meg.

A francia államfő fontosnak minősítette, hogy a 44 európai ország politikai vezetői Prágában kinyilvánították egységüket az Ukrajna elleni orosz agresszióval kapcsolatban. „Mindnyájan elítéltük Oroszországot és kiállítunk Ukrajna mellett” – mutatott rá Macron.

A prágai tanácskozáson az EU 27 tagállamán kívül 17 ország, köztük Nagy-Britannia, Törökország és Ukrajna képviselői vettek részt.

A csúcstalálkozókra azért kerül sor Prágában, mert ebben a félévben Csehország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztségét.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Hiba lenne eltörölni a Szövetség platformrendszerét

Bugár: Hiba lenne eltörölni a Szövetség platformrendszerét (VIDEÓ)

Az influenzajárvány eredményeként egyre több óvodát és iskolát zárnak be

Covid helyett influenza

Ezer új munkahely a pozsonyi Volkswagennél

Egyre többen féltik a munkahelyüket Szlovákiában

hirman k

Hirman: A Slovnaft jövő héten megkezdi az olajtermékek exportját Ukrajnába

matovic k

Vakarhatják a fejüket az éttermek, problémás Matovičék adóengedménye

börtön k

Súlyos börtönbüntetést kapott egy álhírterjesztéssel vádolt orosz ellenzéki politikus

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.