Fehéroroszország harcászati rakétákat és légvédelmi rendszereket vásárolt Moszkvától

Aljakszandr Lukasenka

Fehéroroszország két korszerű fegyverrendszert, rövid hatótávolságú Iszkander harcászati rakétákat és Sz-400-as légvédelmi rendszereket vásárolt Oroszországtól – jelentette be csütörtökön Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök Minszkben.

„Ilyen fegyverzettel már teljesen más hadseregről beszélünk” – jelentette ki a fehérorosz elnök országa haderejéről a BelTa helyi hírügynökség jelentése szerint.

Az önjáró szállítójárművekről indítható, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel is felszerelhető Iszkander rakéták hatótávolsága mintegy ötszáz kilométer. Az Sz-400-as légvédelmi rendszer pedig egy hozzávetőleg 400 kilométeres körzetben képes ellenséges rakétákat, illetve repülőgépeket megsemmisíteni.

Lukasenka – aki Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legszorosabb szövetségesének számít – a Nacionalnaja Oborona című orosz katonai szaklapnak adott tavaly novemberi interjújában beszélt arról, hogy Minszk Iszkander műveleti-taktikai rakétakomplexumokat kér Oroszországtól. Mint mondta, több, ötszáz kilométer hatótávolságú rakétaosztályt telepíttetne Fehéroroszország déli és nyugati részén. Minszknek jelenleg kisebb, 300 kilométer hatótávolságú, fehérorosz gyártmányú Polonez rakétakomplexumai vannak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?