Ezrek tüntettek Salvadorban Nayib Bukele elnök ellen

Nayib Bukele

Ezrek vonultak utcára vasárnap Salvadorban Nayib Bukele elnök ellen tiltakozva, aki a tüntetők szerint egyre nagyobb hatalmat összpontosít a kezében.

A tiltakozók transzparenseiken az ellen tiltakoztak, hogy az elnök elmozdította a legfelsőbb bíróság több tagját, újraválaszthatóvá tette magát és hivatalos fizetőeszközzé tette a bitcoint. A helyi sajtó szerint a megmozduláson mintegy 4000 ember vett részt.

„Mit kíván Salvador? Takarodjon a diktátor!” – skandálták a tüntetők a fővárosban, ahol egy az elnököt kifigurázó szobrot is lángra gyújtottak.

A bitcoin bevezetése miatt már szeptemberben is volt egy ennél is nagyobb tiltakozás.

Salvador az első ország a világon, amely hivatalos fizetőeszközzé tette a kriptovalutát. A legfelsőbb bíróság alkotmányügyi tanácsának több tagját májusban váltotta le a törvényhozás, melyben akkor szerzett többséget az elnök Új Eszmék nevű pártja; elmozdították hivatalából a legfőbb ügyészt is. Helyükre Bukelének kedvező jelölteket választottak, ami miatt az Egyesült Államok és nemzetközi jogvédő szervezetek is bírálták a San Salvador-i vezetést. A legfelsőbb bíróság nem sokkal később úgy döntött, hogy Bukele ciklusa lejárta után közvetlenül újraválasztható.

Bukele a Twitteren úgy reagált, hogy a tiltakozás kudarcot vallott. „Ez a menet megbukott, és ezt ők is tudják. Nem hisz nekik már senki sem” – írta az elnök a Twitteren, ahol azt írta profiljába, hogy ő „Salvador császára”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?