Brazíliaváros. Michel Temer bra-zil elnök kijelentette, nem mond le, dacára annak, hogy a brazil legfelsőbb bíróság enge-délyezte a nyomozást ellene egy vesztegetési ügyben.Temer brazil államfő kijelentette, hogy nem követett el jogsértést.
Ez nem brazil szappanopera
Brazíliaváros. Michel Temer bra-zil elnök kijelentette, nem mond le, dacára annak, hogy a brazil legfelsőbb bíróság enge-délyezte a nyomozást ellene egy vesztegetési ügyben.
Temer brazil államfő kijelentette, hogy nem követett el jogsértést. Hozzátette: üdvözli a vizsgálatot, amelyben bebizonyíthatja majd ártatlanságát. „Nem fizettem senkinek a hallgatásáért. Nem mondok le” – hangoztatta Temer. Több brazil képviselő, köztük az államfő szövetségei is lemondását követelték. Az O Globo brazil lap szerdán arról írt, hogy egy befolyásos brazil üzletember az ügyészséggel kötött vádalku keretében tett vallomásában azt állította: Temer hozzájárult egy tanú megvesztegetéséhez, hogy az illető hallgasson a Petrobras brazil olajvállalat korrupciós botrányának ügyében. A brazil napilap szerint hangfelvétel van az elhangzottakról. Az államfő egyik névtelenül nyilatkozó tanácsadója elmondta: Temer, miután meghallgatta a politikai botrányt kiváltó hangfelvételt, úgy vélekedett, hogy az ellene indított, vesztegetéssel kapcsolatos vizsgálatot be kell szüntetni. Az illetékes szerint Temer semmi terhelő bizonyítékot nem talált önmagára nézve a világ legnagyobb húsfeldolgozó cégei között számon tartott JBS SA vállalat elnökével, Joesley Batistával folytatott beszélgetésről készült felvételen. Batista megerősítette, hogy az ügyészséggel vádalkut kötött. Ennek keretében elismerte, hogy jogellenesen fizetett politikusoknak.
A brazil Szocialista Néppárt (PPS) bejelentette kilépését a dél-amerikai országot megrázó korrupciós botrányban az igazságszolgáltatás akadályoztatásával vádolt Michel Temer kormányából. Roberto Freire kulturális miniszter már benyújtotta lemondását, míg a PPS másik minisztere, a védelmi tárcáért felelős Raul Jungmann egyelőre ellátja tisztségét az ország biztonsága érdekében. Csütörtökön zavargásokba fordultak az államfő elleni tiltakozások Rio de Janeiróban. A tüntetők egy csoportja csapott össze a biztonsági erőkkel. Az aktivisták üvegekkel dobáltak és gyújtogatni kezdtek. A hatóságok válaszul könnygázzal oszlattak és kábítógránátokat vetettek be.
Dél-Amerika másik, válságban levő országa, Venezuela ellen büntetőintézkedéseket rendelt el az Egyesült Államok, konkrétan a venezuelai legfelsőbb bíróság nyolc tagja ellen. A venezuelai legfelsőbb bíróság néhány hete megfosztotta minden jogkörétől a dél-amerikai állam ellenzéki többségű parlamentjét. Washington szerint a szankciókkal a népszerűtlen Nicolás Maduro venezuelai szocialista elnök kormányát kívánják gyengíteni. A politikai és gazdasági válsággal küzdő Venezuelát április eleje óta a Maduro elnök elleni tüntetések egész hulláma rázta meg, a több száz sebesült mellett már megközelíti az 50-et az összecsapások halálos áldozatainak száma.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.