Észak-Koreában milliók szenvednek koronavírus-fertőzésben

Észak-Korea koronavírus

Az észak-koreai hatóságok kedden összesen mintegy 3 millió „lázas betegről” számoltak be, megerősítve a széles körben koronavírusos fertőzésnek tartott, de a vizsgálati lehetőségek hiánya miatt nem azonosított kór további terjedését.

A phenjani hatóságok a hétfő estig eltelt 24 óra alatt több mint 134 510 új fertőzöttet regisztráltak – derült ki a járványmegelőzési szervekre hivatkozó állami médiajelentésekből.

Az ország nem rendelkezik elegendő vizsgálati kapacitással annak megállapítására, hogy az emberek koronavírusos megbetegedésben szenvednek-e, ezért inkább lázról számolnak be.

A számok azt követően jelentek meg, hogy Phenjan a hónap elején megerősítette az ország első hivatalos koronavírusos fertőzéseit. Eddig 68-an haltak meg az állami hírügynökség, a KCNA szerint. A jelentések szerint mintegy 2,5 millióan már meggyógyultak.

Az elszigetelt ország egészségügyi helyzetéről keveset tudni, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) feltételezi, hogy nem indítottak országos oltási kampányt.

Észak-Korea vesztegzárat rendelt el. Szöul szerint a phenjani kormány még nem reagált a Dél-Koreából és az Egyesült Államokból érkező oltóanyag- és gyógyszerszállítmány-felajánlásokra.

A KCNA közölte egyben, hogy Phenjan sikeresen „fenntartotta a stabil helyzetet, és felgyorsította annak kedvező alakulását”, „az országos megbetegedési és halálozási arányok drasztikusan csökkentek, és nőtt a gyógyultak száma”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?