Bécs. Ausztriában a megkérdezettek 76 százaléka ma már úgy véli, hogy az osztrákok egy nemzetet alkotnak, míg negyven évvel ezelőtt csak 47 százalékuk vélekedett így – derült ki a Fessel közvélemény-kutató intézet felméréséből.
Erősödött a nemzettudat
Bécs. Ausztriában a megkérdezettek 76 százaléka ma már úgy véli, hogy az osztrákok egy nemzetet alkotnak, míg negyven évvel ezelőtt csak 47 százalékuk vélekedett így – derült ki a Fessel közvélemény-kutató intézet felméréséből. Az eredmények szerint a 80-as évektől egyre erősebb a nemzeti öntudat az alpesi országban, ahol a megkérdezettek mindössze 5 százaléka állítja ma is, hogy osztrák nemzet nem létezik. A válaszadók 16 százaléka úgy véli, hogy „az osztrákok kezdik nemzetnek érezni magukat“. Az önálló osztrák nemzet létezését tagadó 5 százalék feltehetően – a felmérés adatai erről nem szólnak – úgy véli, az osztrákok a német nemzet keleti birodalomban élő részét alkotják. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.