Erdőtűz pusztította el a Grand Canyon északi peremének történelmi jelentőségű turistaházát és a környező tucatnyi épületet – közölték a helyi hatóságok hétfőn.
Erdőtűz pusztította el a Grand Canyon északi peremének történelmi jelentőségű turistaházát és a környező tucatnyi épületet
A Grand Canyon Lodge elnevezésű épületegyüttest a hétvégén érte el a környékben július 4-én keletkezett erdőtűz, amelyet a tűzoltók eddig nem tudtak megfékezni.
Ed Keable, a Grand Canyon Nemzeti Park főigazgatója elmondta, hogy a tűzvészben senki nem sérült meg, ugyanakkor az 1927–28-ban épült turistaház, valamint mintegy 50 további – szállásként és irodaként működő – épület a lángok martaléka lett.
A turisztikai látványosság északi részén még július 4-én villámcsapás nyomán gyulladt meg a növényzet. A lángok terjedésének a hétvégén a heves szél és az alacsony páratartalom kedvezett – így érték el a turistatelepet.
Hétfőn a Grand Canyon érintett részén két helyen égett az erdő. Az egyik – amely a Grand Canyon Lodge épületeit is felemésztette – eddig összesen csaknem 21 négyzetkilométeren pusztított, valamint egy másik helyen, ahol a hivatalos közlés szerint 160 négyzetkilométer égett le.
Katie Hobbs, Arizona állam kormányzója szövetségi vizsgálatot sürgetett, és a parkszolgálat felelősségét firtatta az erdőtűz oltásának késői megkezdése miatt.
A tűzvész következtében a Grand Canyon északi peremét az év hátralévő részére lezárták a látogatók elől. A térség kedvelt a raftingtúrázók körében, ugyanakkor nem tartozik a kanyon leglátogatottabb részei közé, hiszen az évente több millió látogatóból csupán mintegy tizede keresi fel.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.