Erdőtűz miatt szükségállapotot hirdettek hétfőn az északkelet-görögországi Híosz szigetén

erdotuz gorog

Erdőtűz miatt szükségállapotot hirdettek hétfőn az északkelet-görögországi Híosz szigetén – jelentette be a polgári védelmi miniszter.

A görög kormány szóvivője, Pavlosz Marinakisz a „legnagyobb óvatosságot” és a hatóságok utasításainak betartását kérte az ötödik legnagyobb görög sziget lakóitól.

A vasárnap öt különböző helyről kiindult lángok eloltásán 190 tűzoltó dolgozik 38 tűzoltókocsi, 13 helikopter és négy repülőgép bevetésével, és a nap folyamán további erősítés érkezik – közölte a tűzoltóság.

Híosz polgármestere szerint az oltási munkálatokat nehezíti az erős szél, amelynek következtében a különböző helyeken fellobbant tüzek néhány óra alatt egy hatalmas tűzvésszé alakultak. A helyi hatóságok attól tartanak, hogy a lángok elérhetik a sziget híres pisztáciafa-ültetvényeit. A híoszi pisztáciafa (Pistacia lentiscus) gyantájával ízesítik a sziget ismert alkoholos italát, a masztikát.

A tűz miatt már 17 falut és egy bevándorlók számára kialakított regisztrációs központot evakuálni kellett. A helyi jelentések szerint turistákat nem fenyeget veszély.

A tűz okát vizsgálják. Az első hírek szerint valószínűsíthető, hogy gyújtogatás állhat a háttérben, mert a lángok szinte egy időben csaptak fel a különböző helyeken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?