ENSZ-főtitkár: „Ostrom alatt állnak” a világszervezet alapelvei

Antonio Guterres

„Ostrom alatt állnak” az ENSZ nyolcvan évvel ezelőtt lefektetett alapelvei, „a béke és a fejlődés pillérei pedig meginognak a büntetlenség, az egyenlőtlenség és a közömbösség súlya alatt” – jelentette ki António Guterres, az ENSZ főtitkára kedden New Yorkban, a világszervezet közgyűlésében a 80. ülésszak csúcsszintű vitájának kezdetén felszólalva.

„Szuverén országok megszállva, az éhínség mint fegyver, az igazság elnémítva (…) Milyen világot választunk? Egy világot nyers hatalommal vagy egy világot törvényekkel? Olyan világot, ahol az önzés uralkodik, vagy olyat, ahol az országok együttműködnek?” – tette fel a kérdést Guterres. Hangsúlyozta, hogy az ENSZ „több, mint egy találkozóhely: erkölcsi iránytű, békefenntartó erő, a nemzetközi jog őre, a fenntartható fejlődés katalizátora, a válságban lévő népek mentőöve és az emberi jogok világítótornya” – mondta nyitóbeszédében a főtitkár.

Szavai szerint az ENSZ „nem egy tökéletességről szőtt vágyálom, hanem gyakorlati stratégia az emberiség túlélésére”, amely a konfliktusok békés rendezésére, a káosz helyett az együttműködésre épül.

„Az ENSZ egy alapító okiratra épül, amely a tagállamok számára kötelező érvényű, bár egyes országok úgy cselekszenek, mintha rájuk nem vonatkoznának a szabályok, következmények nélkül, de a büntetlenség mindenkor a káosz szülőanyja és a legszörnyűbb konfliktusok egyik kiváltója volt” – hangoztatta a főtitkár.

Kitért arra, hogy Washington forrásokat vont ki a nemzetközi segítségnyújtás finanszírozásából, amit más nagy adományozók, mint például Németország, Nagy-Britannia és Franciaország is követtek. „A segélyek megvonása pusztító következményekkel jár. Sokak számára halálos ítélet, sokak számára jövőjük elrablása” – jelentette ki. „Korunk paradoxonja, hogy tudjuk, mire van szükségünk, mégis eldobjuk a mentőövet, amely megoldaná a problémát” – jegyezte meg.

Guterres a gázai helyzetről szólva kijelentette, hogy a fegyveres konfliktus „számtalan borzalmat hozott, amelyek az emberiség legalapvetőbb értékeivel szembeszegülő döntések eredményei”. „Gázában a halálos áldozatok és a pusztítás mértéke messze túlmutat minden más konfliktuson az én főtitkári éveim alatt” – mondta. Megismételte az elmúlt két évben többször hangsúlyozott sürgetését a Hamász palesztin terrorszervezet fogságában lévő túszok feltétel nélküli szabadon bocsátására, azonnali tűzszünetre és a humanitárius segélyek korlátozás nélküli bejutására Gázába. Hivatkozott az ENSZ Nemzetközi Bíróságára, amely Izraelt arra kötelezte, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést a népirtás megelőzésére, és emlékeztetett arra, hogy a bíróság határozatai jogilag kötelező érvényűek. „Semmi sem menti fel a Hamászt az Izrael elleni 2023. október 7-i szörnyű támadásáért és a túszejtésért, és semmi sem indokolhatja a palesztin nép kollektív megbüntetését és Gáza rendszerszerű pusztítását” – szögezte le a főtitkár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?