A 30 évesnél fiatalabb nők csaknem 80 százaléka ki van zárva az oktatásból, illetve nincs lehetősége dolgozni Afganisztánban az iszlamista tálibok uralma alatt – közölte kedden az ENSZ egyik jelentésében.
ENSZ: a fiatal afgán nők 80 százaléka ki van zárva az oktatásból, illetve a munkaerőpiacról Afganisztánban

A világszervezet figyelmeztetett, hogy amennyiben a szélsőségesek továbbra is kizárják a nőket a felsőoktatásból, úgy jelentősen apadni fog a szakképzett nők aránya a munkaerőpiacon.
A 2021 augusztusában ismét hatalomra került tálibok megtiltották, hogy a nők a hetedik osztály elvégzését követően tovább tanulhassanak, decemberben pedig azt is, hogy egészségügyi területen szerezhessenek képesítést.
Néhány iskola a tiltás ellenére ugyan lehetőséget nyújt képzésre idősebb lányoknak is, mindez azonban nem jelent fenntartható alternatívát – hangsúlyozta az ENSZ jelentésében.
Az afgán nők egy sor foglalkozástól is el vannak tiltva, bár a gazdasági kényszerűségek miatt rá lennének utalva arra, hogy dolgozzanak. Az ENSZ e tekintetben felhívta a figyelmet arra, hogy az afgán nők 24 százaléka foglalkoztatott vagy keres munkát. Sokan rá vannak kényszerülve, hogy a feketegazdaságban vállaljanak rosszul fizetett munkát.
Afganisztán legnagyobb erőforrásának a nőket nevezte Sima Bahous, az ENSZ nőügyi szervezetének igazgatója. „Ki kell állnunk mellettük egy olyan országért való küzdelmükben, amely tükrözi jogaikat és minden afgán törekvéseit” – tette hozzá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.