Energetikai vészhelyzetet hirdetnek Ukrajnában

ukrán válság k

Energetikai vészhelyzetet fognak hirdetni Ukrajnában – jelentette be szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

A Telegram-oldalán írt bejegyzésben Zelenszkij hangsúlyozta, hogy „az emberek és közösségek támogatásáért, valamint a gyakorlati kérdések megoldásáért az első miniszterelnök-helyettes, Ukrajna energiaügyi minisztere felel”. Az ukrán parlament Denisz Smihal eddigi védelmi minisztert első miniszterelnök-helyettessé és energiaügyi miniszterré nevezte ki szerdán.

Zelenszkij hozzátette, hogy a hatóságok az áramimport jelentős növelésén dolgoznak.

Közölte azt is, hogy megvizsgálják a távoktatás bevezetésének lehetőségét.

Az elnök bejelentette egy stáb létrehozását is, amelynek feladata az ukrán fővárosban kialakult helyzet koordinálása lesz, ahol második egymást követő nap szünetel az áramellátás.

Emellett utasította a kormányt, hogy készítse elő a kijárási tilalom szabályainak felülvizsgálatát a rendkívüli hideg idejére. Jelenleg Kijevben a hőmérséklet nappal mínusz 11–12 Celsius-fok, éjszaka pedig mínusz 16–17 fokra csökken. A Sztrana című lap szerint a fagyok Ukrajnában mínusz 20 Celsius-fokig erősödnek, és legalább január végéig tartanak.

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy növelni kell azoknak a helyeknek a számát, ahol ingyen fel lehet melegedni.

Szerda este felszólalt a parlamentben Mihajlo Fedorov új védelmi miniszter. Elmondta egyebek között, hogy Ukrajnában már kétmillióan kivonták magukat a mozgósítás alól. „Szeretnék realista lenni, nem pedig populista. A védelmi minisztériumot 300 milliárd hrivnya (2300 milliárd forint) hiánnyal vettem át és 2 millió olyan ukrán állampolgárral, aki körözés alatt áll, valamint további 200 ezer olyannal, aki önkényesen elhagyta katonai körletét” – sorolta a tárcavezető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?