Elutasította az alkotmánybíróság George Simion óvását, és hitelesítette Nicusor Dan győzelmét

simion

Megalapozatlannak minősítette és elutasította a román alkotmánybíróság csütörtökön az elnökválasztás második fordulójában vereséget szenvedő George Simion jelölt óvását, ezt követően pedig hitelesítette Nicusor Dan győzelmét.

A testület egyhangúlag hozta meg megfellebbezhetetlen döntéseit.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke arra hivatkozva kérte a számára kedvezőtlen választási eredmény érvénytelenítését, hogy szerinte a moldovai szavazókörökben „százmillió eurós költségvetésből pénzelt választói turizmus” és szavazatvásárlás torzította el a választói akaratot, amelynek befolyásolásához szerinte a francia és a lengyel kormány is hozzájárult. Az államfőjelölt szerint az ellenfele mögött felsorakozott „régi rendszer” román influenszereket vásárolt meg a választók befolyásolása érdekében.

A központi választási bizottság által kedden közzétett hivatalos végeredmény szerint Nicusor Dan 6 168 642 szavazattal nyert az elnökválasztás második fordulójában, csaknem 830 ezer szavazattal megelőzve az 5 339 053 voksot megszerző George Simiont.

Az alkotmánybíróság csütörtökön délben ünnepélyes ülésen hirdeti ki az elnökválasztás eredményét, és adja át az ötéves megbízatásról szóló dokumentumot Nicusor Dan megválasztott államfőnek.

Az új elnök hétfőn lép hivatalba, miután leteszi az esküt a kétkamarás törvényhozás együttes ülésén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?