Elon Musk bejelentette az Amerika Párt megalakulását, az új formáció célja közlése szerint a politikai hatalom visszaadása az embereknek.
Elon Musk új politikai párt alapítását jelentette be

A párt ellenzi az adó- és kiadáscsökkentésről szóló törvényt, amelyet a techmilliárdos az amerikai gazdaságra nézve károsnak tart.
Musk korábban az X közösségi platformon kérdezte meg követőit, akarják-e, hogy új pártot alapítson, majd szombaton azt írta: „Ma megalakul az Amerika Párt, hogy visszaadja nektek a szabadságot.”
Donald Trump amerikai elnök pénteken írta alá az amerikai képviselőház által csütörtökön elfogadott törvényjavaslatot, amely ellen Musk hevesen tiltakozik, és korábban azzal fenyegetőzött, hogy anyagi támogatást nyújt az adócsomagot támogató törvényhozók leváltására.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.