Belgrád. Ellenzékbe szorulnak a szerb radikálisok a szerbiai önkormányzatokban, miután a demokrata tömb két nagy rivális pártjának elnöke elvi megállapodást kötött az együttműködésről helyi szinten.
Ellenzékbe szorulnak a szerb radikálisok
Tadics arra figyelmeztetett, ha a DSS bármilyen „politikai együttműködést alakít ki, szerződést vagy paktumot köt“ a radikálisokkal, akkor „nem lesz semmilyen lehetőség a jelenlegi társbérlet fenntartására“ közötte és a szerb kormány között. A szerb elnök szerint a DS a szavazatok negyedét, míg az SRS kevesebb, mint ötödét gyűjtötte össze, vagyis a radikálisok összehasonlíthatatlanul kevesebb vokshoz jutottak, mint a tavalyi decemberi szerbiai parlamenti választáson vagy akár a júniusi elnökválasztáson.
„Ez azt jelenti, hogy a radikalizmus és a szélsőségesség eszméje leszálló ágban van“ – mondta Tadics, aki szerint ha az elmúlt időszakban nem gerjesztettek volna politikai feszültséget a nemzeti kisebbségek elleni incidensek, akkor az SRS a Vajdaságban sokkal gyöngébbel szerepelt volna. „Biztos vagyok abban, hogy a Vajdaságban a helyzet megnyugszik“ – mondta Tadics.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.