Elismerően szólt az amerikai elnök konfliktusrendezési törekvéseiről a brit uralkodó

Donald Trump III. Károly

Elismerően szólt az amerikai elnök konfliktusrendezési törekvéseiről a brit uralkodó.

III. Károly király szerdán állami látogatáson látta vendégül Donald Trumpot és feleségét, Melania Trumpot a London nyugati határában emelkedő windsori kastélyban.

Az elnöki házaspár tiszteletére adott esti fényűző banketten elmondott beszédében az uralkodó úgy fogalmazott: Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat minden idők legszorosabb védelmi, biztonsági és hírszerzési kapcsolatrendszere köti össze, és a két ország két világháborúban harcolt vállvetve a zsarnokság ellen.

A király szerint ma, amikor „Európát ismét zsarnokság fenyegeti”, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok újból együtt áll ki az agresszió elrettentéséért és a béke megteremtéséért.

Az uralkodó elismerően szólt arról, hogy Trump személyes elkötelezettséget tanúsít a világ legmakacsabb konfliktusainak megoldására.

III. Károly hangsúlyozta a természeti környezet megvédésének fontosságát is. Az amerikai függetlenségi nyilatkozat jövőre esedékes 250. évfordulójára utalva úgy fogalmazott, hogy a világot meg kell őrizni a következő 250 év nemzedékei és az utánuk következő generációk számára is.

Felidézte, hogy Donald Trump hivatali elődei hozták létre a világ első nemzeti parkjait.

Hangsúlyosan szólt a brit uralkodó a kétoldalú kereskedelem fontosságáról is. III. Károly király kijelentette: a jelenlegi Trump-kormányzat első kereskedelmi megállapodásának Nagy-Britannia volt a kedvezményezettje, és „nem fér hozzá kétség, hogy még ennél is tovább lehet menni ennek az új partnerségi viszonyrendszernek a kialakításával”.

Ez szokatlanul egyenes politikai utalás volt a brit uralkodó részéről a londoni kormány egyik fő törekvésére, amelynek célja az Egyesült Államok által érvénybe léptetett vámintézkedések további enyhítése.

Keir Starmer brit miniszterelnök májusban jelentette be, hogy jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között. Az egyezmény alapján az amerikai piacra exportált brit acél és alumínium vámmentessé válik, és évente százezer nagy-britanniai gyártású gépkocsit 10 százalékos vámmal lehet az Egyesült Államokba exportálni a Washington által eredetileg kirótt 27,5 százalék helyett.

Trump és Starmer csütörtökön kétoldalú találkozót tart, és a munkáspárti brit miniszterelnök többször hangoztatta azt a reményét, hogy sikerül további kereskedelmi engedményekre rábeszélni az amerikai elnököt.

A szerda esti windsori banketten elhangzott válaszbeszédében Donald Trump erre nem tért ki, de hangsúlyozta, hogy a két országot olyan szoros kapcsolatrendszer fűzi össze, amelynek leírására még a gyakran hangoztatott „különleges” jelző sem elégséges.

Kiemelte ezzel összefüggésben, hogy ő az első amerikai elnök, aki másodszor járhat állami látogatáson – vagyis hivatalosan a brit uralkodó vendégeként – Nagy-Britanniában.

Trump dicsérte saját kormányának eddigi teljesítményét. „Egy éve még nagyon beteg országunk volt, ma már azonban, úgy hiszem, a miénk a legvonzóbb ország az egész világon” – fogalmazott az amerikai elnök.

A szerda esti windsori díszvacsorára 160 vendég volt hivatalos, köztük az amerikai technológiai ágazat legnagyobb vállalatainak vezérigazgatói. Jelen volt mások mellett Tim Cook, az Apple vezetője, Sam Altman, az OpenAI első embere és and Satya Nadella, a Microsoft elnök-vezérigazgatója.

A Microsoft az elnöki látogatással egy időben 30 milliárd dollár értékű nagy-britanniai beruházási programot jelentett be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?