Életfogytiglanra ítéltek egy afgánt Németországban, taps tört ki a teremben

Freiburg
Freiburg |

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek Németországban egy afgán menedékkérőt egy német diáklány megerőszakolása és meggyilkolása miatt.

A freiburgi tartományi bíróság bizonyítottnak találta, hogy a Husszein K. néven azonosított vádlott 2016 októberében különösen súlyos bűncselekményt követett el, áldozatát egy helyi parkban többször megerőszakolta, majd a park melletti folyóba dobta. 

Az igazságügyi orvosszakértői jelentés szerint a 19 éves lány haláltusája legalább egy óráig tartott a Dreisam folyó vizében. A bűncselekmény különösen súlyos, ezért az elkövetőnek életfogytig kiemelt biztonsági őrizetben kell maradnia. 

Helyszíni beszámolók szerint a teljesen megtelt tárgyalóteremben tapssal fogadták az ítéletet.

Husszein K. beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy alkoholt és kábítószert is fogyasztott, amikor orvostanhallgató áldozata elkerékpározott mellette. Lerángatta a bicikliről, megerőszakolta, majd öntudatlan állapotban a folyóba dobta, ahol a diáklány megfulladt. Husszein K. bocsánatot kért az áldozat családjától.
 

Azt állította, a gyilkosság idején 18 éves volt, több szakértői elemzés szerint viszont a 22 éves kort is betöltötte. Így végül nem a fiatalkorúakra, hanem a felnőttekre vonatkozó büntetőjogi szabályok alapján hoztak ítéletet perében.

Az afgán férfi 2015-ben, papírok nélkül érkezett Németországba. Görögországban 2013-ban 10 év börtönre ítélték egy fiatal nő elleni erőszak miatt. Két évvel később feltételesen szabadlábra került, és eltűnt az országból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?