Élesedik a vita a cseh kormánykoalícióban

Andrej Babiš
Prága |

Továbbra is súlyos feszültség van a kétpárti cseh kormánykoalícióban, miután annak kisebbik tagja, a Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) nem akar változtatni jelöltjén a kulturális miniszter tisztségére Michal Šmardát, a párt alelnökét azonban sem Miloš Zeman államfő, sem Andrej Babiš kormányfő nem akarja látni ebben a bársonyszékben.

 

Jan Hamáček kormányfőhelyettes, a ČSSD elnöke hétfőn, miután tárgyalt a helyzetről Andrej Babiš kormányfővel, az ANO mozgalom elnökével, kijelentette: a ČSSD-nek nincs oka megváltoztatni a jelölt személyét, és követeli az alkotmány, valamint a koalíciós szerződés betartását. 

A hatályos cseh szabályok és a szokásjog szerint ugyanis a koalíciós kormányban a miniszteri posztok betöltése az érintett pártok kizárólagos joga. A kormányfőnek kötelessége a személyi javaslatokat továbbítani az államfőnek, akinek pedig nincs mérlegelési lehetősége. Babiš ezért korábban levélben már tájékoztatta Zemant, hogy a szociáldemokrata párt döntése alapján Šmardát jelöli a kulturális miniszter tisztségére. A hét végén azonban Babiš váratlanul megváltoztatta álláspontját, és kijelentette, hogy Šmardát nem akarja kormányában. A cseh sajtó szerint Babiš ezzel a vitában az államfő oldalára állt, sarokba szorította szociáldemokrata partnerét, ami akár a koalíció felbomlásához is vezethet. 

Hamáček szerint az államfő azzal, hogy elutasítja Šmarda miniszteri kinevezését "megsérti az alkotmányt".

"Amennyiben a ČSSD nem választhatja meg szabadon minisztereit, nincs keresnivalója a kormányban" – szögezte le hétfőn Hamáček. Határozottan visszautasította és alaptalannak minősítette a kormányfő azon véleményét, hogy Šmarda "alkalmatlan" a miniszteri tisztség betöltésére. 

Hamáček azt mondta: Babiš a találkozón semmiféle javaslatot nem tett a helyzet megoldására. Megígérte viszont, hogy a problémát augusztus 26-ig, a nyári politikai szünetet követő első kormányülésig megoldja. A kormányfőt kedden fogadja az államfő, hogy megvitassák a témát. "Meglátjuk, hogyan végződik ez a találkozó. Mi az álláspontunkon nem változtatunk" – jelentette ki újságírók előtt a szociáldemokrata pártelnök. Megjegyezte, hogy Babiš esetleges javaslatát csak akkor tudja pártja elfogadni, ha összhangban lesz a koalíciós szerződéssel. 

Michal Šmarda hétfőn délelőtt megjelent Facebook-bejegyzésében viszont megengedőbb hangnemben úgy fogalmazott, hogy más jelöltet is el tud képzelni a maga helyében. "Elég olyan emberünk van, akik erre alkalmasok. Szakmailag, vezetői képességek szempontjából, politikailag és emberileg is. Azt azonban nehezen ígérhetem a kormányfőnek, hogy nem lesznek kritikusak a kabinettel szemben" – írja Šmarda. Babiš ugyanis elutasítását egyebek között azzal indokolta, hogy Šmarda korábban túl bírálóan nyilatkozott a kormányról. 

A kulturális tárcavezető leváltása és utódja kinevezése körüli immár május óta elhúzódó nyilvános, éles vita a cseh sajtó szerint veszélyezteti a kormánykoalíciót, és kormányválsággal fenyeget. 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?