Egymilliót nyert kaparóson egy nagypapa

kaparos sorsjegy

Egy észak-karolinai kisváros parkolójában dőlt el Jesse Johnson sorsa. 

Az amerikai férfi autója mellett kaparta le a sorsjegyet, amikor szembesült vele, hogy egymillió dollárt nyert. 

Johnson elmondása szerint percekig fel sem fogta, mi történt. A felismerés után még telefonálni is alig tudott, annyira eluralkodott rajta az izgalom. A főnyeremény egy 30 dolláros MAX-A-MILLION kaparós sorsjegyhez kötődött, amelyet a Kinston városában található Nour Tobacco üzletben vásárolt meg.

A nyereményt január 7-én igazolták, ezt követően a férfinek döntenie kellett, hogy húszéves részletekben vagy egy összegben kéri a pénzt. Johnson az egyszeri kifizetés mellett határozott. Az adó levonása után 432 068 dollár, vagyis mintegy 373 ezer euró maradt a számláján.

A nagyapa számára azonban nem az összeg nagysága volt a legfontosabb, hanem az, mire fordíthatja. Elmondta, hogy a pénzt teljes egészében családi célokra szánja. A 22 unokával rendelkező férfi úgy érzi, most lehetősége nyílt arra, hogy hosszú távon is biztosítsa a gyerekek jövőjét.

(tvnoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?