Egyetemistákat lőtt agyon egy ámokfutó az Egyesült Államokban

amerikai rendor k

Két diák meghalt és többen megsebesültek egy egyetemi lövöldözésben Providence városában szombaton este.

A hatóságok közlése szerint a Brown Egyetem egyik épületében egy tanteremben fegyveres nyitott tüzet diákok csoportjára. A fekete ruhát viselő támadó elmenekült a helyszínről, hajszát indítottak utána, a kutatáshoz a lakosság segítségét kérték – írta az MTI.

Brett Smiley, Providence polgármestere a helyi idő szerint késő este tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 2 halálos áldozat mellett 9 kilencen sebesültek meg, egy kivételével mindannyian egyetemi hallgatók. A sebesültek közül többek állapota válságos.

A hatóságok a támadást követő órákban arra kérték az egyetemen tartózkodókat, hogy maradjanak védett helyen, mert az elkövető továbbra is szabadlábon van.

Dan McKee, Rhode Island állam kormányzója közölte, hogy minden lehetséges forrást rendelkezésre bocsátanak a nyomozáshoz. A helyi rendőri erők mellett a nyomozásban részt vesznek szövetségi hatóságok, így a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is.

Donald Trumpot tájékoztatták a történtekről. Az elnök újságírók előtt szörnyűségesnek és szégyennek nevezte az erőszakos támadást, és későbbre ígért részletes reagálást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?