Egy ország kivételével megállapodtak a NATO-tagállamok a védelmi kiadások növelésében

rutte k

Eleget tettek az Egyesült Államok követelésének, így a védelmi kiadásokat a GDP 5%-ára emelik. A megállapodást egyetlen tagállam nem támogatja, de az nem Szlovákia. 

A NATO tagállamai vasárnap megállapodtak a szövetség vezetői által megfogalmazott közös nyilatkozat szövegéről, tájékoztatott a TASR állami hírügynökség. A nyilatkozatot a héten a holland fővárosban, Hágában tartandó csúcstalálkozón fogják elfogadni. Robert Fico ugyan korábban bírálta a tervet, mert szerinte a szlovák költségvetés számára túl nagy megterhelés lenne a védelmi kiadások ilyen arányú növelése, de most mégsem tiltakozott a megállapodás ellen. 

A nyilatkozatban célként tűzik ki az éves védelmi kiadások 5%-ára történő emelését a GDP viszonylatában. A döntéssel szemben csak Spanyolországnak voltak fenntartásai, ennek ellenére a többi ország egyezségre jutott. A spanyol kormányfő csak a GDP 2,1 százalékát hajlandó a védelemre fordítani.

A határozat végleges jóváhagyásához a tagállamok állam- és kormányfőinek aláírására is szükség lesz, erre a kedden és szerdán tervezett csúcson kerülhet sor. Ezen Szlovákiát Peter Pellegrini államfő képviseli, akit elkísér majd Juraj Blanár (Smer) külügy- és Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter is. 

Múlt héten erről a témáról egyeztetett Peter Pellegrini a parlamenti pártok elnökeivel. A köztársasági elnök szerint a védelmi kiadások emelkedése fokozatos lesz, egy évtizedig is elhúzódhat, arról azonban nem beszélt, hogy mekkora növelést tart elképzelhetőnek. Hangsúlyozta azonban, hogy a védelmi kiadásokba az úgynevezett kettős célú, a védelmi és a civil célokat egyaránt szolgáló beruházásokat is be kell számítani. A kiadások növelését egyedül Andrej Danko, az SNS elnöke ellenzi, de ő is elfogadta, hogy Szlovákiának nem kellene megtörni a NATO-tagok konszenzusát.

A kiadások növekedése valóban fokozatos lesz, a Reuters információi szerint az 5 százalékos célt 10 év alatt, vagyis 2035-ig kell elérni

Az elnöki kerekasztal előtt Robert Fico Szlovákia semlegességéről beszélt, és „félőrült” javaslatnak nevezte a GDP 5 százalékára való emelést. 

A kormányfő ráadásul a találkozó előtt arról beszélt, hogy most inkább Szlovákia semlegességét támogatná, valamint az orosz–ukrán háborúba való bevonódással riogatott.

 „Mibe akarnak bennünket belerángatni?” – tette fel a kérdést Fico, és azzal vádolta az uniós országokat, hogy feleslegesen „csörtetik a kardjukat”. 

A védelmi kiadások emelését Donald Trump amerikai elnök szorgalmazta, és Mark Rutte NATO-főtitkár is támogatta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?