Egy éve bukott meg a szíriai Aszad-rezsim

aszad k

Egy éve bukott meg a Szíriát 25 éven át terrorizáló Aszad-rezsim. Azóta1 millió szír tért haza, ám a diktátor hívei visszavennék a hatalmat.

Az Aszad-rezsim egykori vezetői milliókat költenek fegyveres erők szervezésére Szíriában, hogy visszaszerezzék elvesztett hatalmukat a tengerparti régiókban, miközben az új kormány igyekszik meghiúsítani terveiket. 

A Reuters szerint a tavaly decemberben Oroszországba menekült Bassár el-Aszad bukott diktátor egykori hívei több millió dollárt juttatnak több tízezer potenciális harcosnak, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen. 

Maga Aszad állítólag beletörődött hatalma elvesztésébe, azonban a hozzá közel álló Kamál Hasszán vezérőrnagy és Rámi Mahlúf milliárdos egymással versengve próbál milíciákat szervezni a szír tengerparton és Libanonban az alavita kisebbség tagjaiból. 

További kulcsszereplő lehet Máher el-Aszad, a volt diktátor öccse, aki korábban a hadsereg legerősebb egységét irányította. Hasszán, aki a katonai hírszerzés főnöke volt, kapcsolatban áll a helyi parancsnokokkal, míg Mahlúf, az egykori üzleti mágnás, diplomáciai úton és egyfajta messiási szerepben próbál érvényesülni. Embereik Oroszországban, Libanonban és az Egyesült Arab Emírségekben tevékenykednek. Az új szíriai kormány tisztában van a tervekkel. 

„Biztosak vagyunk benne, hogy nem tudnak semmi igazán hatékonyat tenni, mert hiányoznak az erős eszközeik a terepen, és gyengék a képességeik” 

– nyilatkozta Ahmed al-Sámi, Tartúsz kormányzója. Ráadásul a fő összeesküvők rivalizálnak egymással, miközben Oroszország támogatása kétséges, amely korábban Aszad legerősebb szövetségese volt. 

(Pnzc, Portf.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?