Büntetésének lejárta előtt szabad lábra helyezték Nebojsa Pavkovićot, a jugoszláv hadsereg volt vezérkari főnökét, aki orvosi kezelése céljából visszatért Belgrádba.
Egészségi okokból szabadlábra helyeztek egy háborús bűnök miatt elítélt szerb tábornokot
A volt vezérkari főnök vasárnap este érkezett meg a szerb fővárosba – közölte Đuro Macut miniszterelnök.
A 79 éves Pavkovićot 2009-ben a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék 22 év börtönbüntetésre ítélte az 1998-1999-es szerb-koszovói háború idején albánok ellen elkövetett háborús bűnökért. Az ítéletet 2014-ben megerősítették. 2022-ben a bíróság az elkövetett bűncselekmények súlyosságára hivatkozva még elutasította idő előtti szabadon bocsátását.
Nebojsa Pavković finnországi börtönben töltötte büntetését, Szerbiába érkezését követően azonnal a belgrádi katonai kórházba szállították.
„A tábornok a kezelését Szerbiában folytatja családja és az egészségügyi intézmények támogatásával” – magyarázta Đuro Macut, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé tették a volt vezérkari főnök hazatérését.
Nebojsa Pavković a volt jugoszláv elnök, Slobodan Milošević közvetlen munkatársa volt, 2005-ben önként adta fel magát a hágai törvényszéknek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.