Külföld

Eddig tizenegy országban észleltek majomhimlős megbetegedéseket

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közlése szerint eddig tizenegy országból jelentettek majomhimlős megbetegedéseket, Svájcban és Izraelben szombaton azonosították az első eseteket.
author
MTI

2022. május 22. 08:05

majomhimlő
- TASR/AP-felvétel

Az első svájci fertőzött egy Bern kantoni lakos, aki külföldön került kapcsolatba a vírussal – közölte a kanton egészségügyi igazgatósága.

A hatóságok közleménye szerint megtörtént a kontaktkövetés, az érintetteket tájékoztatták. A fertőzött ambuláns kezelést kap és otthonában helyezték karantén alá.

Berlinben legalább két fertőzöttet azonosítottak – közölték szombaton a német főváros egészségügyi hatóságai. Egy nappal korábban Münchenben észlelték az első esetet, egy 26 éves brazil férfi a fertőzött.

Hollandiában regisztrációs kötelezettséget vezettek be a majomhimlőgyanús esetekre, a megbetegedések nyomon követése érdekében. Hollandiában eddig két fertőzöttet azonosítottak.

A spanyol hatóságok vizsgálatot indítottak annak feltárására, hogy fertőző góc van-e Gran Canaria szigetén – írta szombaton az el País című spanyol napilap egészségügyi illetékesekre hivatkozva.

A szigeten mintegy 80 ezer spanyol és külföldi vett részt a Maspalomas melegfesztiválon május 5. és 15. között. Állításuk szerint a fesztiválon részt vett madridi, olasz és tenerifei férfiak vírustesztje lett pozitív.

Spanyolországban eddig 30 fertőzöttet és 23 gyanús esetet észleltek. A szomszédos Portugáliában a Público című napilap szerint 23 megerősített fertőzöttet találtak.

A La Libre Belgique internetes kiadása pénteken számolt be arról, hogy Belgiumban három, úgynevezett majomhimlővel fertőzött embert vettek nyilvántartásba. Mindhárom esetet Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű tartományában észlelték.

Ausztráliában is megjelent a vírus, a fertőzött egy Victoria államban élő férfi, aki nemrégiben tért vissza Nagy-Britanniából.

Izraelben szombaton azonosították az első fertőzöttet, a harmincéves férfi Nyugat-Európából tért vissza – közölte a tel-avivi Isilov kórház.

A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították. A tünetek közé a kiütések, a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartoznak. Az ember és ember között nehezen, de személyes érintkezés során elsősorban testnedvek, köztük a nyál útján terjedő majomhimlő vírusának nincs ellenszere. Az eredetileg feketehimlő ellen készült vakcinák mindazonáltal bizonyos fokú védelmet nyújtanak a csak ritkán halálos majomhimlő ellen.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közlése szerint a nyugati országokban az esetek többségét férfiakkal szexuális kapcsolatban lévő férfiak esetében észlelték. A WHO kutatja a vírus átadásának lehetséges módjait.

Az elmúlt napokban majomhimlős eseteket jelentettek egyebek között az Egyesült Királyságból, Portugáliából, Spanyolországból, Olaszországból, Svédországból, Franciaországból, valamint az Egyesült Államokból és Kanadából is.

A WHO szerint világszerte mintegy nyolcvan fertőzöttet és megközelítőleg ötven gyanús esetet jelentettek tizenegy országból.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
4000 eurót lopott el a nyugdíjas nénitől a kamu TV szerelő

Karácsonyi nyugdíj már júliusban

fico pellegrini

A Smer készen áll együttműködni a Hlasszal az őszi választásokon

baleset k

TRAGÉDIA: Kerékpárost gázolt egy autó, a férfi nem élte túl az ütközést

Léva

A növekvő rezsiköltségek miatt módosítják a költségvetést Léván

A lakásfejlesztési alap már fogadja a hitelkérelmeket

Az „örök” lakhatás biztosításáról

ján jackuliak

Sztárok életmódja: eltűntek a rémálmok?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.