Donald Trump újabb katonai támaszpontok visszanevezését jelentette be az amerikai hadsereg negyed évezredes fennállásának ünnepségén.
Donald Trump újabb katonai támaszpontok visszanevezését jelentette be

Az Egyesült Államok hadserege megalakulásának 250. évfordulójára a Fort Bragg támaszponton, a különleges egységek főparancsnokságának helyén, az amerikai elnök jelenlétében emlékeztek.
Donald Trump a több mint 52 ezer katona otthonaként is szolgáló, kiterjedt észak-karolinai támaszponton tartott ünnepi beszédében bejelentette, hogy újabb, a Biden-adminisztráció idején, 2023-ban átnevezett katonai bázisok kapják vissza eredeti nevüket.
Közölte, hogy többi között a Fort Pickett, a Fort Hood, a Fort Gordon, a Fort Rucker és a Fort Robert E. Lee bázis ismét eredeti nevét viseli majd. „Számos csatát nyertünk meg ezekről a támaszpontokról indulva. Nincs itt az ideje a változtatásnak” – fogalmazott az elnök.
A Fort Bragg támaszpont is azon létesítmények közé tartozott, amelyek a névadó történelmi szerepének értékelése nyomán elvesztette nevét, és a semlegesebb Fort Liberty nevet kapta. A hivatalba lépett Trump-adminisztráció februárban jelentette be, hogy a támaszpont visszakapja a Bragg nevet, ugyan nem a polgárháború konföderációs tábornoka, Braxton Bragg után, hanem az amerikai hadsereg II. világháborús hőse, Roland L. Bragg emlékére.
A katonaság évfordulós eseményén az elnök beszélt a Los Angeles-i zavargásokról, amelyek miatt a katonaságot is mozgósították. Donald Trump úgy fogalmazott, hogy „ez az anarchia nem fog fennmaradni”, és kijelentette, hogy a hadsereg főparancsnokaként nem fogja megengedni a „harmadik világ törvényen kívüli” állapotát az Egyesült Államokban.
Előzőleg az elnök egy másik eseményen arra figyelmeztetett, hogy amennyiben az ország más területein a Los Angeles-ihez hasonló események történnek, amelyek a szövetségi bevándorlási hatóság intézkedéseit célozzák, akkor a hadsereg a Kaliforniában tapasztalttal „azonos vagy még nagyobb erővel” lép majd fel.
Donald Trump arra is felhívta a figyelmet, hogy amennyiben szombaton a fővárosban, Washingtonban tartott nagyszabású katonai parádéra bárki tüntetést próbál kirobbantani, az „súlyos erővel fog szembesülni”.
Június 14-én szombaton Washingtonban az amerikai hadsereg megalakulásának hivatalos évfordulóján katonai parádét tartanak több ezer katona és a hadsereg számos eszközének felvonultatásával. Az elnök kedden a Fort Bragg támaszponton a katonai parádéval kapcsolatban megjegyezte, hogy az Egyesült Államokban a katonai parádék – Európától eltérően – nem megszokottak, de a 250. évforduló indokolja a különleges eseményt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.