Donald Trump: jelentős amerikai hadiflotta tart Irán felé

Donald Trump

„Hatalmas” amerikai hadiflotta tart Irán felé – jelentette be Donald Trump amerikai elnök, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy nem lesz szükség a hajók bevetésére.

„Nagyon sok hajónk megy abba az irányba, biztos, ami biztos… Inkább nem szeretném, ha bármi történne, de szorosan figyelemmel követjük őket (Iránt)” – szögezte le Trump a Davosból az Egyesült Államokba tartó elnöki különgép (Air Force One) fedélzetén helyi idő szerint csütörtökön.

Hajókövetési adatok szerint az Abraham Lincoln amerikai romboló és másik három hadihajó valóban a közel-keleti térség felé tart.

Trump elmondta azt is, hogy „nagyon hamar” életbe lép az a 25 százalékos vám, amellyel Washington az Iránnal üzletelő országokat sújtaná.

Az elnök többször helyezett kilátásba Irán elleni csapásokat, amiért a síita állam hatóságai aránytalan mértékben léptek fel a december végén kirobbant, országosra duzzadt kormányellenes tüntetések résztvevői ellen. A múlt héten mindazonáltal enyhült Trump Teheránnal szemben alkalmazott hangvétele amiatt, hogy szerinte az iráni vezetés leállította a tiltakozások során letartóztatottak kivégzését. Ezzel kapcsolatban Trump az elnöki gép fedélzetén adott nyilatkozatában azt mondta, hogy Teherán csaknem 840 akasztást halasztott el az ő hatására.

„Mondtam nekik: ha felakasztjátok azokat az embereket, keményebb csapást kaptok, mint valaha” – szögezte le, kiemelve, hogy a tervezett csapások erősebbek lennének az iráni nukleáris létesítményekre tavaly júniusban mért csapásoknál is.

Az iráni Forradalmi Gárda főparancsnoka ugyanakkor arra figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy a testület „a ravaszon tartja az ujját”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?