Donald Trump: Irán problémákat okoz a térségben

Donald Trump, Emmanuel Macron
Washington |

Irán rakétakísérleteket hajt végre és problémákat okoz a térségben - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az Emmanuel Macron francia államfővel folytatandó megbeszéléseinek kezdete előtt. 
 

Az amerikai elnök közölte, hogy - az előzetes információknak megfelelően - az iráni atomalku lesz a tárgyalások egyik fő témája. Trump ismét "rémes megállapodásnak", majd "katasztrófának" nevezte a Teheránnal kötött többhatalmi megállapodást, és szerinte ezt "soha nem is kellett volna megkötni". Utalt John Kerryre, aki a megállapodás aláírásának idején az Egyesült Államok külügyminisztere volt, s úgy vélte, hogy Kerry nem volt eléggé körültekintő. "A dolgokat nem így kell intézni" - szögezte le. "Nézzük meg Jement, Irakot, mit tesz ott Irán?" - fogalmazta kérdésbe az álláspontját Donald Trump, a közel-keleti térség megannyi baja mögött Iránt sejtetve a háttérben.        

A francia államfő leszögezte, hogy az iráni megállapodás a térség szélesebb értelemben vett biztonsági helyzetének alapkérdése, ezért fő feladatnak Irán féken tartását nevezte. 
 

Amikor az egyik újságíró azt firtatta, vajon amennyiben Washington felmondja az atomalkut, nem kell-e attól tartani, hogy Irán újraindítja az urándúsítást, Donald Trump azt mondta: "Iránnak sokkal nagyobb problémákkal kell majd szembenéznie, mint valaha". 

A rövid sajtóbeszélgetés előtt a francia elnöki párt Donald Trump és a first lady a Fehér Ház kertjében, látványos katonai ceremónia közepette fogadta. A csaknem egyórás ünnepségen a két politikus beszédet mondott. ump a többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai világban eő felmutatásra van szükség. Emmanuel Macron pedig így fogalmazott: "a történelemmel van randevúnk, s ezen ott kelllennünk".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?