Donald Trump a Fehér Házban fogadta María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezetőt

machado

Donald Trump a Fehér Házban fogadta csütörtökön María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezetőt, a Nobel-békedíj tavalyi kitüntetettjét, aki szavai szerint felajánlotta a kitüntetését az amerikai elnöknek.

María Corina Machado a zárt ajtók mögött tartott találkozót követően a Fehér Ház előtt újságíróknak azt mondta, hogy a gesztus „elismerése volt (Donald Trump) különleges elkötelezettségének a szabadságunk mellett”.

A találkozó tényét Karoline Leavitt fehér házi szóvivő napi sajtótájékoztatóján megerősítette, de részletek nem derültek ki a megbeszélés tartalmáról.

A Venezuela jövőjével kapcsolatban feltett kérdésre a sajtótitkár elmondta, hogy Donald Trump elnök támogatja a választások kiírását Venezuelában „amikor annak eljön az ideje”.

Azt is elmondta, hogy Trump elnök véleménye nem változott María Corina Machado alkalmasságáról Venezuela vezetésére, amit „az elnök realisztikus helyzetértékelésre alapozott az általa olvasottak alapján, és a tanácsadóitól, valamint a nemzetbiztonsági csapattól hallottakra alapozva” – fogalmazott Karoline Leavitt.

Donald Trump január első napjaiban, Nicolás Maduro venezuelai elnök letartóztatását követően María Machado venezuelai lehetséges szerepével kapcsolatban szkeptikusan nyilatkozott, és azt mondta, hogy „nagyon kemény lenne a számára vezetővé válni, mert nem rendelkezik támogatással, illetve elismeréssel az országon belül”.

Maria Corina Machado, amikor tavaly októberben Oslóban bejelentették kitüntetését, Donald Trumpnak ajánlotta Nobel-békedíját, amit azzal indokolt, hogy az amerikai elnök a béke érdekében végzett munkájával kiérdemli azt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?