Dél-Koreában nem találtak ok-okozati viszonyt az oltás és a beoltottak elhalálozása között

koronavírus-vakcina

A dél-koreai egészségügyi hatóságok bejelentették hétfőn, hogy nem találtak ok-okozati összefüggést az AstraZeneca gyógyszergyártó cég koronavírus-vakcinája és azon nyolc ember elhalálozása között, akit ezzel oltottak be.

Mind a nyolc embernek volt valamilyen alapbetegsége, és az oltóanyag károsan hatott a szervezetükre, de nem találtak bizonyítékot arra, hogy a vakcina okozta a halálukat – közölte sajtótájékoztatóján a járványügyi és betegségmegelőzési hivatal igazgatója.  

Dél-Koreában másfél héttel ezelőtt kezdődött el a koronavírus elleni tömeges oltás, amelyet az AstraZeneca készítményével kezdtek meg, de egy napra rá a Pfizer/BioNTech oltóanyagával is oltottak már. Elsőként az idősotthonok lakóit és dolgozóit oltották be. Most vasárnapig 316 865 ember kapta meg a vakcina első adagját.

A korábbi tervekkel ellentétben az egészségügyi hatóságok csak a 65 év alattiak esetében engedélyezték az AstraZeneca vakcinájának beadását, arra hivatkozva, hogy az idősebb korosztály esetében nincs elég adat az oltás hatékonyságára vonatkozóan.

Ugyancsak hétfőn elrendelték, hogy tesztelni kell a koronavírusra az országban élő csaknem százezer külföldi vendégmunkást, mert a fertőzés megjelent munkásszállókon és üzemekben. Mintegy 12 ezer munkahelyen fognak tesztelni. A járványügyi hivatal vezetője ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ezeknek az embereknek az esetében nehéz korai szakaszban felfedezni a vírus terjedését, mert ők általában is nehezebben jutnak hozzá az orvosi ellátáshoz, ráadásul sok illegális munkavállaló van az országban.

A vendégmunkások munkakörülményeit nemrég elkezdték felülvizsgálni, miután holtan találtak egy kambodzsai nőt abban a melegházban, amelyben dolgozott és télvíz idején is lakott.

A dél-koreai hatóságok azt tervezik, hogy a harmadik negyedévig minden állampolgár megkapja az első adag vakcinát, és novemberre elérik a nyájimmunitást. Mun Dzse In dél-koreai elnök ingyenes oltást ígért az ország 52 millió lakosának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?