Csehországban rekordmagas a kórházban kezeltek száma

koronavírus Csehország kórház

Rekordmagasra emelkedett a kórházban kezelt koronavírusos betegek száma Csehországban.

Az egészségügyi minisztérium honlapján szerda reggel megjelent kimutatás szerint jelenleg több mint 8100 személyt kezelnek Coviddal a cseh kórházakban, ami a járvány tavaly márciusi kitörése óta új csúcsot jelent. Súlyos állapotban 1661 személy van, százzal több, mint vasárnap. Kedden a laboratóriumi szűrések 16 642 új igazolt fertőzést mutattak ki, ami pedig az eddigi negyedik legmagasabb szám.

A járvány terjedését, illetve az egyre kritikusabbá váló helyzetet a cseh kormány új óvintézkedésekkel próbálja kezelni. Szerdától kezdve például a több mint 250 személyt foglalkoztató vállalatoknál kötelező az alkalmazottak tesztelése legalább heti egy alkalommal. Az állam havi négy tesztet fizet, egy tesztért maximum 60 koronát (835 forint) alkalmazottként.

A cseh kórházak továbbra is rendkívül leterheltek, és a covidos, speciális ágyak szinte már mind foglaltak. A hivatalos jelentés szerint ezeknek az ágyaknak már mindössze 14 százaléka szabad, ami mintegy 180 ágyat jelent. A férőhelyhiány régiónként eltérő, ezért a betegeket több esetben is távoli kórházakba kell szállítani, ahol még van szabad ágy.

A helyzet áthidalása érdekében Csehország egy hete a szomszédos, illetve az európai uniós államokhoz fordult segítségért. Tomás Petrícek külügyminiszter a közszolgálati rádióban kedd este úgy nyilatkozott, hogy a felhívásra számos állam reagált, és eddig "már néhány száz ágyat" ajánlottak fel a cseh betegek számára. Petrícek szerint a cseh külügy jelenleg Németországgal tárgyal a felajánlott segítség kihasználásáról. A német határ mentén fekvő cseh régiókban ugyanis rendkívül súlyos a helyzet, az ottani kórházak megteltek, és szívesebben szállítanának betegeket a közeli német kórházakba, mint a távolabbi cseh társintézetekbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?