Csehország június 15-én szeretné újra megnyitni határait

Andrej Babiš

Csehország készen áll arra, hogy június 15-én teljes mértékben megnyissa határait a járványügyi szempontból biztonságosnak minősített országok állampolgárai előtt - jelentette ki Tomás Petrícek cseh külügyminiszter szerdán Prágában.

Petrícek, miután találkozott lengyel partnerével, Jacek Czaputowiczcsal, sajtóértekezleten újságíróknak elmondta: a cseh kormány hétfőn tárgyal arról, mely országokat nyilvánítja járványügyi szempontból biztonságosnak, illetve kockázatosnak.

Szerinte a cseh szakértők már dolgoznak azon, milyen módszerrel és milyen objektív feltételek alapján határozzák meg, melyik ország már biztonságos.

A cseh diplomácia irányítója azt kérte lengyel kollégájától, hogy Varsó mérlegelje további, még lezárt lengyel-cseh átkelők megnyitását, ami nagyban megkönnyítené a Csehországban dolgozó lengyelek életét. Czaputowicz viszont azt kérte Prágától, hogy engedélyezze a lengyel vendégmunkások áthaladását Csehország területén Nyugatra. Petrícek megígérte, hogy a kérést hétfőn a kormány elé terjeszti.

Csehország kedden már megnyitotta az összes közúti és vasúti határátkelőjét Németország és Ausztria felé. A Csehországba érkezőknek negatív koronavírus teszttel kell rendelkezniük, vagy kéthetes karantén vár rájuk. A határokon csak szúrópróbaszerű az ellenőrzés. A kimondottan turisztikai célú beutazás Csehországba azonban továbbra sem engedélyezett.

Szerdától kezdve egy háromoldalú megállapodás alapján a cseh, a szlovák és a magyar állampolgárok is legfeljebb 48 órára, azaz két napra szabadon utazhatnak egymás országába anélkül, hogy negatív koronavírus tesztre lenne szükségük, illetve karanténba kellene vonulniuk. A cseh-szlovák határon a Szlovákiába utazókat a szlovák rendőrök ellenőrzik. Az utazóknak egy formanyomtatványt kell kitölteniük a Szlovákiába való belépésről, amit a visszatéréskor ellenőrzésre fel kell mutatni.

Csehországban szerda reggelig az egészségügyi minisztérium hivatalos kimutatása szerint mintegy 9000 személy fertőződött meg az új koronavírussal, közülük több mint 6200 már felgyógyult betegségéből. A halálos áldozatok száma 317, és az utóbbi napokban alig növekedett. Kedden senki nem halt meg. Jelenleg 154-en vannak kórházi kezelésben, mintegy kéttucatnyi ember állapota minősíthető súlyosnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?